1983. december 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
309
Ennek folytatásaként, a lakásokba való tényleges beköltözések elhúzódnak február, március hónapig. Az elhúzódó beköltözéseken túl, a feszitett munkával átadott lakásoknál minőségi kifogások m e rülnek fel. Véleménye szerint nem éri meg a 10 5-os felár megfizetésével sürgetni a tárgyév végéig történő lakásátadásokat. A célcsoportos beruházásban megvalósuló lakások átvételénél is komolyabb minőségi igényeket,követelményeket kellene a tanácsoknak támasztani. Az önerős közműfejlesztéssel kapcsolatos kérdéskörről elmondja, hogy annak komoly politikai és közérzetet befolyásoló jelentősége van, és e terület jogilag kellően nem rendezett. Szükséges lenne, hogy még a VI. ötéves tervidőszak hátralévő részében felmérjék a külső kerületekben megnyilvánuló igényeket, s ezeket a VII.ötéves terv szerves részévé tegyék. Kéri, hogy a testület konkrét határozatot hozzon a feladat jobb, hatékonyabb megoldása érdekében. Előadó; válaszában hangsúlyozza, a fa Fővárosi Tanács vezetői azt szorgalmazzák, hogy a magánerős és a célcsoportos konstrukcióban megvalósuló lakásépítések kivitelezésének és átadásának ütemessége az átadott lakások minőségével egyetemben javuljon. Felhivja a figyelmet az 1983-ban át nem adott 1.000 lakással kapcsolatban, hogy az 1984-es átadás 10 %-nál ( magasabb költségnövekedést fog jelenteni. Az önerős közműfejlesztésekkel kapcsolatosan, szükséges felkérni u kerületi tanácsok elnökeit, hogy gondoskodjanak saját területükön a fizetőképes keresletei alapuló igényfelmérésekről úgy, hogy az 1985. évi, továbbá a VII. ötéves terv készítéséhez megfelelő ► alapul szolgáljon. Ezen túlmenően a Közmű- és Mélyépítési Főigaz. gatóság a Tervgazdasági és Munkaügyi Főosztállyal közösen felülvizsgálja, majd ennek eredményeképp megteszi a szükséges intézkedéseket az önerős közműfejlesztések jogi és szervezési szabályozására. Elnök: javasolja, hogy a Tanács az előterjesztést az elhangzott kiegészítésekkel fogadja el. M | ' m . __________________________________ ____________ .i