1983. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
148
- 25 Ezután részletesen ismerteti a Pasaréti téri virágárusitó pavilonnal kapcsolatos épités-igazgatási eljárást. A Bizottság megállapította, hogy a pavilon nem közterületen, hanem épitési telken áll és előnyösen takarja a mögötte lévő elhanyagolt állapotú építményt. Környezetéhez illeszkedik, megjelenése nem hivalkodó. A Városrendezési és Építészeti Főosztálytól kapott tájékoztatás szerint a Pasaréti tér városrendezésből eredő átalakítására előre láthatóan nem kerül sor. A pavilonra a másodfokú hatóság visszavonásig érvényes fennmaradási engedélyt adott ki azzal, hogy az engedély visszavonása esetén az építményt kártalanitás nélkül le kell bontani. A Bizottság megítélése szerint az építmény bontása csak akkor lenne célszerű, ha a rendezési terv időszerűvé válna. Az épitmény a tér építészeti hatását sem formájával sem szinével nem zavarja. A közel félmillió forintos érték megsemmisitése pedig népgazdasági szempontból is indokolatlan . Végezetül elmondja, hogy az árusitó pavilonok általános problémaként történő felvetése nagyon időszerű. Engedélyezésük, felállításuk gondosságot igényel. Az is igaz azonban, hogy pavilonokat tervezni nagyon nehéz. Minden tér, utca és minden építészeti, vagy természetes környezet más jellegű és karakterű. Ez pedig minden esetben egyedi gyártást igényelne. Javasolja, hogy a pavilonok kérdését hozzáértő tervezők bevonásával próbálják megoldani. Kéri az interpellációra adott válasz elfogadását. dr. Schiffer János: az interpellációjára adott választ nem fogadja el. Hangsúlyozza, hogy őt tanácstagi beszámolóján választói bizták meg, hogy interpelláljon a két emlitett pavilon ügyében. Elmondja, hogy interpellációja során elsősorban nem esztétikai szempontból, hanem eljárásjogi szempontból vetette fel a kérdést. Megítélése szerint, a két esetben az eljárás nem olyan volt, mint amilyennek a? államigazgatási eljárásnak lennie kell. Elismeri a pavilonok kereskedelmi indokoltságát, annak azonban arányban kell lennie az elhelyezéssel. Úgy érzi, hogy az általa felvetett kérdésekre nem kapta meg a magyarázatot, igy a választ nem tudja elfogadni, s arról választóit tájékoztatni. !■ is% B '' ' ■ ______________ ________________________________l___________________—___________________.— --------, » * ■,».«! ...