1983. június 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

354

A közérdeklődésre való tekintettel helyes lenne, ha bizonyos idő eltelte után a Végrehajtó Bizottság ismét napirendre tűzné a témát. Javasolja, hogy a Tanács fejezze ki köszönetét mindazok­nak, akik nagy körültekintéssel és lelkiismeretességgel működtek közre a rendelet megalkotásában. A tervezetet elfogadja ós elfoga­dásra ajánlja. Dr. Dávid Ferenc: a fővárosi tanácstagok XI. kerületi csoportja nevében elmondja, hogy a rendelet-tervezettel egyetértenek. A Végrehajtó Bizottság által javasolt alternatívá­kat támogatják. Nagyra értékelik az előkészítők munkáját, különösen ha figyelembe veszik azt is, hogy a rendelet kidolgozása egybeesett a lakbérek rendezésével is. Egyidőben két politikailag is jelentős feladatot oldott meg jól az Ingatlankezelési és Épitési Főigazgató­ság. . Az előterjesztés megfelel azoknak a határozatoknak is, amelyeket a Tanács saját munkamódszerének továbbfejlesztésével kapcsolatban hozott. Kiemeli annak a mellékletnek a fontosságát, amely a beérkezett javaslatokat, észrevételeket ismerteti. Ezeknek az információknak az ismeretében a Tanács megfontoltan dönthet az egyes kérdésekben. Példamutatónak tartja azt is, hogy a tanácstagok a végrehajtási rendelkezéseket is megismerhetik tervezeti fomában, azokhoz észre­vételeket tehetnek. Nagy gondot kell forditani a rendelkezések részletes és közérthető ismertetésére a lakosság körében. Zsigmond Attila: az a meggyőződése, hogy a Tanács a téma jelentőségéhez méltóan, alaposan,nagy körültekintéssel elő­készített előterjesztést vitathat meg. Az előterjesztés demokrati­kus előkészítésének lehettek tanúi, a Tanács és bizottságai már az előzetes elképzeléseket is tárgyalhatták. Különösen meggyőzőnek tartja a beérkezett észrevételeket tartalmazó mellékletet. » lt 13 i 9

Next

/
Thumbnails
Contents