1982. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

361

r n 9 “ • , V'i ti-- ■• minimális emelését a kerületi tanácsok költségvetéséből, a meglévő tartalékokból, a pénzmaradványokból, valamint a bevételi tervek teljesítéséből oldják meg. Az eddig bekövetkezett központi árintéz­kedések ellensúlyozására a központi szervek 133 millió forintot biztosítottak. Elmondja, hogy az 1983. évi városfejlesztési terv tartalmazza azo­kat az orientációs számokat, illetve mutatókat, amelyek figyelem­be vételével az intézmények, a tanácsi vállalatok és a kerületi ta­nácsok terveiket készitik, illetve véglegesítik. Ehhez a tervező munkához a szükséges segítséget megadják. Elnök: összefoglalójában elmondja, hogy a jelenlegi helyzetben az 1983. évi terv teljesítése a Tanács apparátusától, az intézményektől, a vállalatoktól a korábbinál több, jobb, haté­konyabb munkát, az eddigiektől eltérő munkastílust, munkamódszert követel meg. Mindenhol felelősségteljesen és konkrétan kell a hely­zetet elemezni és a feladatokat meghatározni. A jövő évi feladatok végrehajtásában a vezetőknek kiemelkedő szerepe van, ezért tőlük várható el elsősorban a hatékonyabb, igényesebb munka, alkalmazko­dás a megváltozott körülményekhez. Ezt tőlük számon is kell kérni. Végül javasolja, hogy a Tanács az előterjesztést, a szóbeli kiegé­szítést és a hozzászólásokra adott választ fogadja el. I Ha tározat : > s* A Tanács 118. 1983. évi a./ fejlesztési alapjának bevételi előirányzatát 11.096 millió Ft összegben, kiadási előirány­zatát 10.760 millió Ft összegben, az l/a és 4/a sz. táblák 4. oszlopa szerinti részlete­zésben , 'fii ! p -8 11 * I 1H 11 ü —J | '

Next

/
Thumbnails
Contents