1982. november 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

114

______ _ ■ p ■ i ■ ' !■" ■■ ■■--------------­1 8 A Budapesti Pártbizottság ezért tűzte napirendjére és vitatta meg a tanácsi munka korszerűsítésének kérdéseit. Megjelölte a munka fejlesztésének fő irányait és megszabta a pártszervek és szervezetek feladatait a végrehajtás segítésében. A ma beterjesztett javaslatok összhangban vannak a Budapesti Pártbizottság állásfoglalásával, ezért azokkal egyetért, elfo­gadásukat javasolja. Ezután az előkészítés alkalmazott módszereiről szólva elmondja, hogy azokat a demokratikus vonások jellemezték, jó példát mu­tatva a jövőre. Az előkészítésben igen sokan vettek részt, lel­kiismeretesen, szakszerűen dolgoztak, ezért javasolja, hogy a Tanács fejezze ki köszönetét és elismerését munkájukért. Véleménye szerint az előkészítés tervszerűségét, gondosságát és tv határozottságát kell érvényesíteni a végrehajtás során is, f A Budapesti Pártbizottság megítélése szerint a budapesti taná­csok betöltik szerepüket, időben meghozták és meghozzák a szük­séges döntéseket, demokratikusan és törvényesen dolgoznak, a la­kosság bevonása, a társadalmi és tömegszervezetekkel való kap- csolatuk jelentősen fejlődött, apparátusaik összességében és alapvetően alkalmasak feladataik ellátására. A fővárosban elért eredmények, a dinamikus fejlődés csak igy valósulhattak meg. A Pártbizottság a tanácsi munka kritikus pontjaira is rávilágí­tott, s a szükséges tennivalók már megfogalmazódtak az előter- j esztésekben. A feladatok megfelelő végrehajtása érdekében azokat meg kell is­mertetni az illetékesekkel és a főváros lakosságával is. Meg kell értetni és el kell fogadtatni a most meghozandó döntések szüksé­gességét és fontosságát, meg kell teremteni a szemléleti és cse­lekvési egységet. A tervezett változtatások szükségesek, egybeesnek a fő politikai törekvésekkel, a demokratizmus, az önállóság szélesítésével, a la­kosság életkörülményeinek és közérzetének javításával. Pontos tar­talmi változások feltételeit és lehetőségeit teremtik meg a tervbe _ — ■--------------

Next

/
Thumbnails
Contents