1982. november 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
112
zolnak fel. A Minisztertanács nevében sok sikert kiván ahhoz, hogy a most elhatározott feladatok sikerrel szolgálják a köz- igazgatás fejlődését és a főváros lakosságát. Juhász László: hozzászólásában elmondja, az előterjesztések célja az, hogy hatékonyabb, ésszerűbb tanácsi munka- szervezet jöjjön létre, amely a korábbinál jobban biztosíthatja a szocialista demokratizmust, a lakossági kapcsolatok erősítését, a kerületi tanácsok gazda szerepének növelését. Egyetért azzal a szemlélettel, mely az egész korszerűsítési folyamatot egységes fővárosi koncepció alapján kívánja levezetni. Dicséretesnek tartja a tanácsülés előkészítésének demokratizmusát. Ezután a kerületi tanácsi szakigazgatási szervezet korszerűsítésével kapcsolatban a művelődésügyi, az egészségügyi és a sport- 'v osztályok összevont működésével összefüggésben felmerült aggáV,v I 0/9 // lyokról, eltérő véleményekről tájékoztatja a testületet. Felhívja a figyelmet az új feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításának fontosságára, a tanácsi dolgozók fokozott anyagi és erkölcsi megbecsülésének jelentőségére, az új feladatok elvégzéséhez a szervezett oktatás szükségesséV gére, az átszervezés humánus végrehajtásának jelentőségére. Sok függ attól, hogy a tanácsi vezetők az átszervezés fontosságát meg tudják-e értetni, hogy a végrehajtásban részt vevők meg lesznek-e győződve annak szükségességéről és helyességéről. Végezetül a tanácstagok XIV. kerületi csoportja és a maga nevében az előterjesztéseket elfogadja. Dr.Bemáth István, az V. kerületi Tanács elnöke elmondja, hogy az előterjesztésekkel - különösen azokkal, amelyek a kerületi tanácsokra vonatkoznak - egyetért. A napirendi pont előkészítése sorsín különösen példaszerű volt az, hogy valamennyi kerületi tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta az előterjesztéseket, s javaslataikat, észrevételeiket a tervezetek kidolgozói figyelembe is vették. A Fővárosi Tanács V.B. Szervezési Főosztálya igen nagy, színvonalas és elismerésre méltó munkát végzett a napirendek előkészítésében és kidolgozásában. Hl ■ m ; ; ~T , > - 16 -