1982. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
103
f ____ f I I I1- 8 - a főváros idegenforgalma területi iránvitásának korszerűsítésére vonatkozó .javaslatot. A 2006/1979.(111.16.) Mt. számú határozat szabályozta az Országos Idegenforgalmi Tanács és a különböző területi szervek feladatait és hatáskörét. A határozat szerint "Az idegenforgalom területi irányítását a fővárosban és a megyéken belül e területek tanácsai látják el." A Végrehajtó Bizottság - alapos mérlegelés után - a főváros idegenforgalmi irányításának korszerűsítése érdekében:- létrehozta a Fővárosi Idegenforgalmi Bizottságot, amelynek feladata többek között: közreműködni az országos idegenforgalmi politikával és célkitűzésekkel összhangban álló fővárosi program kialakításában, megvalósításában és értékelésében, elősegíteni az idegenforgalom komplex fejlesztését, összehangolni a tanácsi és egyéb szervek idegenforgalommal kapcsolatos tevékenységét, figyelemmel kisérni az idegenforgalom társadalompolitikai hatásait stb. ;- egyetértett azzal, hogy a Kereskedelmi Főosztály két idegenforgalmi főelőadóval megerősített szervezete látja el a Fővárosi Idegenforgalmi Bizottság titkársági feladatait, összehangolja és ellenőrzi a fővárosban működő idegenforgalmi tevékenységet ellátó szervek tevékenységét, érvényre juttatja a központi intézkedéseket, és az érintett társ-szakigazgatási szervekkel koordinálja az idegenforgalmi feladatok végrehajtását;- úgy határozott, hogy az általános idegenforgalmi információ és tájékoztatás, valamint a fővárosi idegenforgalmi értékek propagandájának ellátásával a Budapesti Idegenforgalmi Vállalatot bizza meg, kibővítve annak tevékenységét.- az ingatlankezelő vállalatok szervezetének felülvizsgálatáról, a meqnövekedett feladatoknak megfelelő házkezelőséqi szervezetek kialakításáról szóló jelentést. Az állami tulajdonban álló és országosan 760.000 lakást tartalmazó lakásállomány mintegy 57 %-a - 422.000 lakás - a főváros területén helyezkedik el. | • j ________^____________________________________________________________________i----------------------------------------------------------------------------------