1982. június 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

255

- 5 ­A Számvizsgáló Bizottság hosszú ideje szorgalmazta a lakóház- felu.iitásra és fenntartásra szánt eszközök bővitését és támogat­ta a Végrehajtó Bizottságot ebben a törekvésében, ürömmel állapítja meg, hogy ez a tevékenység nagy lendületet kapott, az anyagi eszközök rendelkezésre álltak. Nagy elismeréssel figyelte a Végrehajtó Bizottságnak és a szakapparátusnak a kapacitások megteremtésére tett erőfeszítéseit. A kapacitás növelésének nehézségeit annál inkább méltányoljuk, mert az építőipari kapacitás elsősorban az uj beruházásokra koncent­rálódott és még mindig meg kell küzdeni az ebből származó kapacitás összetétellel és szemlélettel. A számos és hatékony intézkedés végül is oda vezetett, hogy 1981-ben lakóházjaví­tásra forditható előirányzat 14,5 %-kal több volt, mint az előző évben. Helyeseljük,hogy a pénzügyi eszközök felhaszná­lósa az elmaradások pótlását is célozta, hiszen az elmaradó- soknak a lakosság hangulatára gyakorolt hatása erős és keve- zőtlen. Fontosnak tartjuk a lakóház felujitás és fenntartás fokozott ütemének agitativ bemutatását a közhangulat befolyá­solására. Külön kitérünk a költségmutatók alakulására. Kedvező, hogy I 'r egy lakásra fordított kivitelezési költség a normatíva alatt maradt. Kiemeljük, hogy ez az első eset, amikor ilyen költség- alakulással találkozunk. Néhány kerületben járva, több elis­merést hallottunk az ingatlankezelők munkájáról, mint korábban. Az ingatlankezelési vállalatok belső átszervezése, központi y műhelyek létesítése, stb. remélhetőleg segiti a lakossági el­várásoknak jobban megfelelő munkavégzést. A törekvést tapasz­taljuk, további erőfeszítésekre van szükség, hiszen közismert az épületállomány leromlott volta. Tovább bővült a főváros knzmíi ellátottsága. A közmüfejlesz- 1 tések legnagyobb része a lakásépítést szolgálta. A megvalósult fejlesztéseket a VB előterjesztése tükrözi. [ ~ ^ j^E i

Next

/
Thumbnails
Contents