1982. június 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

252a

f * A Számvizsgáló Bizottság a t. Tanács előtt fekvő jelentést jónak, reálisan értékelőnek, feltárónak és alaposnak tartja, ezért azt elfogadásra ajánlja. Az egyetértés mellett indokoltnak tartjuk néhány kérdésben a Bizottság véleményét és álláspontját ismertetni. Bizottságunk jóleső érzéssel állapítja meg, hogy - szorosabb pénzügyi forrá­sok ellenére - Budapest fejlődését a vezető szervek kiemelten kezelték, a főváros fejlődése az elmúlt évben is biztositva volt. Nőtt a lakásállomány, felgyorsult a lakáskarbantartás és fel­ujitás, a középületek felújításának üteme fokozódott. Az ok­tatási, az egészségügyi, a közmű, a közlekedési hálózat bővült, stb. Eredményes volt a fejlesztési feladatok megvalósításának időben történt felülvizsgálata, igy a szakigazgatási szervek ugyancsak időben intézkedhettek a terv végrehajtásáért. Bizott­ságunk is foglalkozott a fejlesztési célok megvalósulásának ál- * lásával, észrevételeit a VB elé terjesztette. Mindezeknek, de elsősorban a VB tevékenységének eredményeként a tervszerűség és a terv teljesítésének mértéke elfogadható. Természetesen az ér­tékelésnél figyelembe kell venni a feladatok nagyságrendjét, bo­nyolultságát, sokrétűségét. 'V Az életkörülmények is javultak, de az is megállapítható, amit több helyen a bizottság tagjai személyesen is tapasztaltak, hogy a fejlődés ütemét a kivitelezések gyakori elhúzódása mér­sékelte. Különösen vonatkozik az egyes egészségügyi fejleszté- , sekre és felújításokra. Más ágazathoz tartozó munkálatoknál is találkoztunk késedelemmel. Foglalkozik az előterjesztés az épités-szerelési kapacitás és kereslet viszonyával megállapítva, hogy a kereslet mérséklődött. Bizottságunknak az a véleménye, hogy a kereslet és a kapacitás között még nagy az eltérés. Minden eddigi erőfeszítés ellenére a kivitelező vállalatok előnyös helyzetben vannak a megrendelő­vel szemben. |\ A jÁH 1- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents