1982. június 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
243
,r i 10 Kálnoki Kis Sándor: hozzászólásában elmondja, hogy a Számvizsgáló Bizottság ama megállapitása, mely szerint "a lakások alapterületét - elsősorban szobaszám növelésével - emelni kell" pontosításra szorul. Megítélése szerint bizonytalanná vált a VI. ötéves terv lakásstruktúra váltása, a többszobás lakások számának növekedése az összes lakásépítésen belül. Tehát mintegy 3.500 nagy lakás épitése marad el a tervezettől, igy pedig a kisebb lakásokba beköltözők eleve minőségi lakáscsere igénylők lesznek, vagy a kétlépcsős lakáscsere igénylések nem valósithatók meg a nagy lakások hiányában. Véleménye szerint a Tanácsnak felül kell vizsgálnia azt, hogy érdemes-e mindenáron teljesíteni a tervezett lakásszámot a VI. ötéves tervben. Helyesebb lenne 3-4 %-os lakás- darabszám csők- kenéssel, de ezen belül az eredetileg betervezett lakóterület , megépítésével - a meglévő tipusok némi módosításával - elérni P az eredeti VI. ötéves tervi lakásstruktúra megvalósitását. így több lakós jutna az igényeinek megfelelő, korszerű lakáshoz, s a lakásstruktúra is jobb lenne. Végül az e cél eléréséhez szükséges feltételeket ismerteti. 1 Dr. Pénzes János: előadó válaszában elmondja, hogy a Tervgazdasági Bizottság által felvetettekkel egyetért. Az egészségügyi beruházások, a lakásépítés és az általános iskolai tanteremépitések területén keletkezett lemaradások csök- * kentése érdekében a Végrehajtó Bizottság az 1981. évi fejlesztési pénzmaradványokról készült, részletesen indokolt jelentést megtárgyalja. A hiányosságok okainak megszüntetése érdekében pedigintézkedik. A V.B-t rendszeresen tájékoztatják az 1982. évi fejlesztési terv megvalósulásának állásáról is azért, hogy a szükséges intézkedéseket időben megtehessék. Elmondja, hogy a V.B. alapvető feladatának tekinti a VI. ötéves terv tanteremfejlesztési programjának teljesitését, annak tűltel- jesitését. Ezért e területet állandóan figyelemmel kiséri.