1982. március 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
112
jelentőségű. Ezért azt javasolja, hogy az előterjesztés úgy kerüljön a sajtó nyilvánossága elé, hogy a Tanács ezen az anyagon keresztül nyilvánítson véleményt a vitában. A már felépült lakótelepekkel összefüggésben kiemeli a parkolás fontos kérdését. Véleménye szerint ez hiányzik az anyagból, de hozzáteszi, amikor ezeket a lakótelepeket tervezték, arra számítottak, hogy talán 1985-1995 körül éri el a főváros az un. 150 gépkocsi /1.000 lakos értéket. Az előrejelzések szerint azonban Budapest ezt az értéket már 1983-ban eléri. A majd felépülő lakótelepekkel kapcsolatban annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a jövőben is szükség lesz ilyen, többezres lakótelep építésére, de ezeket tagoltabban kell felépíteni. Véleménye szerint olyan tervcsaládokat kell alkalmazni, amelyekre a társadalomnak szüksége van, s amelyeket az anyagi lehetőségek megengednek, nem pedig olyanokat, amelyek a legegyszerűbben épithetők meg. Megítélése szerint nem szabad a jövőben külön kezelni a tanácsi- . állami, és a nem tanácsi magánerős lakásépítkezéseket a lakóterületek kiválasztásánál, építésénél, hanem jelentőségénél fogva azt azonos beruházási szervezeti formában kell biztosítani. A jövőben épiteni tervezett lakótelepek terveinek társadalmi vitára bocsátásával kapcsolatban felvetettekhez kiegészítésül javasolja, hogy a lakásigénylések nyilvántartását alapul véve a jövendő lakosok 20-50 S£-át > előre jelöljék ki. így megalakulhatna a lakók szövetkezete, mely mint tulajdonos követhetné az építést, befolyásolhatná a tervezést és végre megismerhetnék a tervezők azt, hogy kik számára építik a lakótelepet, és milyen igények merülnek fel. Ezután rámutat arra, azért kellett három évtizedet várni e gondok fel- F vetésére, mert a társadalom életszínvonala, tudata most emelkedett arra a szintre, hogy ma már bírálja azt, amit 15 évvel ezelőtt megvalósított. Ez a társadalmi fejlődés törvényszerűsége. Az igaz, hogy vidéken szebb, jobb lakótelepek épülnek mint a fővárosban, de ennek oka az,hogy ott a mennyiségi lakáshiány ma már kisebb mint Budapesten, tehát a tanácsoknak több lehetőségük van anyagiakban arra, hogy a minőségre is jobban oda tudjanak figyelni. A Fővárosi Tanács vezetőinek és testületének nincs olyan befolyásolási lehetősége az építőiparra, mint a vidéki - megyei - tanácsoknak van az illetékes pártszervek segítségével. ^ _ _____- 23 -