1981. december 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

84

A kerületi tanácsok előzetes tervszómitósaikban mintegy 2oo millió Ft értékű kerületi szervezésű és végrehajtó- su társadalmi munkaértékkel számolnak. Ez közel 25 %-kal magasabb az 1981. évben vórható teljesítésnél. A Közmü- és Mélyépítési Főigazgatóság felügyelete aló tartozó > FŐKERT is mintegy kétszeresére (2oo ezer óra) tervezi növelni az előző évhez képest a parképítési és fenntar­tási feladatok végrehajtásában megvalósuló társadalmi munkát. A kiemelt parkosítási feladatoknál szerepel többek között a népligeti KISz emlékhely kialakítása, a hajógyári sziget és a Jáhn Ferenc kórház környezetének rendezése, a Margitsziget gondozása. Mind a tervezés, mind a végrehajtás során ütköztetni kell a társadalmilag indokolt szükségleteket és azok kielé­gítésére a népgazdasóg jelenlegi helyzetében rendelkezés- re álló lehetőségeket. A szükségletek és lehetőségek fo­kozatos közelítését - az anyagi erőforrások lényegében abszolútnak tekinthető behatóroltsóga miatt - az igények racionális és következetes rangsorolásával kell végrehaj­tani. Az erőforrások felhasználásában a koncentrálásra, a költ­ségek minimalizálására kell törekedni. Ez utóbbinál a hosszabb távon is ésszerűnek tekinthető takarékossági el­veket kell érvényrejuttatni. A beruházási és a felújítási eszközökkel gazdálkodó tanácsi szervek tekintsék alapve­tő feladatuknak a tanácsi pénzeszközök takarékos, hatékony felhasználásának ellenőrzését, biztosítsák a költségek ala­kulásának folyamatos figyelemmel kisérését, alakítsák ki az ellenőrzés és a közbeavatkozás hatékony rendszerét. Különös hangsúllyal vonatkozik e követelmény a Beruházási Főosztály tevékenységére,úgy is mint a tanácsi fejlesztési alap nagyobb részével gazdálkodó szervezetre, és úgy is mint a tömegesen megvalósuló azonos tipusu (lakások, gyér­I ^ ^0 ^0 ______________________________________________________________________________________________ I - 79 -

Next

/
Thumbnails
Contents