1979. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
230
re el kívántuk ezt mondani. Van olyan probléma is, amelyre a koncepció elfogadása után rövid idő alatt választ kell adni. Ez a metró 4, vonalszakaszának az épitése, illetve annak az ütemezése, A koncepció szerint a hetedik ötéves tervben bővíteni akarjuk Újpalota területét. Ahhoz, hogy a közlekedés biztosítva legyen, nagyon gyorsan meg kell szerezni az állami döntést ennek a vonalszakasznak az építéséhez, és meg kell határozni, hogy annak az újpalotai építkezést megközelítő részét mikor kívánják megkezdeni, illetve befejezni. Ehhez sajnos már most is nagyon kevés a rendelkezésre álló idő. A következő probléma a házgyárak kapacitása. E- zek a lakásépítés számszerű teljesítésének egyik biztosítékát jelentik. A jelentés szerint a 4 házgyár névleges kapacitása 13 500 lakás. Ezt a hatodik ötéves tervben 16 000, a hetedik ötéves tervben pedig 18 000 lakáspitő kapacitásra kell fejleszteni, de nem névlegesen. Aggasztó viszont, hogy - tudomásunk szerint - a kapacitásnak megfelelő számú lakást eddig sem termelték meg. Most napirendre került a 3. házgyár rekonstrukciója, így - megítélésünk szerint - nagyon kétséges 16 000, illet- ’ ve 19 000 lakásépítés elérése, hozzátéve még, hogy a lakások nagyságának és változatosságának a növelése is feltételezi a kapacitás nagyságának bizonyos növekedését. A Központi Bizottság a lakásfelhasználást, a lakások komformositását, az elavult városrészek rehabilitálását vagy rekonstrukcióját a lakásépítéshez hasonló feladat- nak jelölte meg. Ezt helyesen tükrözi az előterjesztés. I ^ - 60 -