1979. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
227
gyón fontos feltétele. Lantos Zoltán: Tisztelt Tanácsülés! i Talán nem is lehetett volna jobban összepárosítani a napirendi pontokat, mint igy, hogy a Tanácsköztársaság hatvanéves évfordulójáról való megemlékezés, az ebben foglaltak megvalósulása és a főváros 15 éves lakásépitési és telepitési koncepciójának a tárgyalása. Még a tanács végrehajtó bizottságának éves beszámolója is idekerülhet. Talán azt mondhatom, hogy ünnepi, szép és nagy\ szerű érzés az ezredfordulóig megálmodni - illetve nem is megálmodni, hanem nagyon reálisan megszervezni - Budapest fejlesztését. Itt ugyancsak a lakásépítés'- és a következő napirendi pontban a közlekedés - koncepciója van előttünk, de azt hiszem, senki előtt sem kétséges, hogy lényegében véve ezek vonzatúkkal együtt, ha nem is teljes egészében, de azért egyenlők Budapest fejlesztésével. Most ünnepélyesség nélkül, a realitás talaján maradva az az álláspont alakult ki a XV. kerületi tanácstagi csoport megbeszélésén, hogy a koncepció jó, az adott lehetőségeket helyesen felmérve jelöli ki a lakástelepités, illetve helyesebben a városfejlesztés útjait. Megítélésünk szerint az az egyik erőssége a telepitési koncepciónak, hogy az egyben városfejlesztés is. Ez kifejeződik abban, hogy kihasználja földrajzi adottságainkat, azt a természetes adottságot, amelyet az új városrészek telepítésénél a Duna jelent számunkra. Ebben a koncepcióban már, ha vitatható mértékben is, de teret kapott nemcsak az új, de a régi belső városrészek átépitése is; mindegy, hogy rehabilitációnak vagy rekonstI I \ - 57 V