1979. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
177
A Végrehajtó Bizottság munkájáról szóló beszámolóban megpróbálunk választ adni arra, hogy mennyiben tettünk eleget a párt, a kormány és a tanács határozataiból adódó kötelezettségeinknek, hol tartunk az emberek életkörülményeinek javításában, ügyeik intézésében, a főváros fejlesztésében. Munkánk középpontjában az elmúlt évekhez hasonlóan a középtávú terv célkitűzéseinek időarányos megvalósitása állt. E folytonosság mellett minden esztendő valamiben mégis sajátos. Egyrészt a Végrehajtó Bizottság jelentése alapján 1978- ban áttekintette a Tanács a középtávú terv félidős teljesítését, megszabva a további teendőket, másrészt a múlt év eredményei, - úgy gondolom - döntően befolyásolják V. ötéves tervünk teljesítését. Oelleg/zetessége az elmúlt esztendőnek az is, hogy a főváros fejlődését hosszabb távon meghatározó nagyjelentőségű I politikai, állami döntések végrehajtását kezdhettük meg. Ezek közül kismolnára Politikai Bizottságnak a főváros fejlesztéséről szóló május 3o.-i, a KB-nek a népgazdaság helyzetével foglalkozó decemberi határozatát és a Minisztertanácsnak a tanácstörvény további végrehajtása érdekében hozott határozatait. Nehéz érzékeltetni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket munkánk hiányosságainak felszámolására fordítottunk és a népgazdaság helyzetéből adódóan a területünkön is megjelenő kedvezőtlen hatások ellensúlyozására tettünk. A Végrehajtó Bizottság 1978. évi feladatát ennek megfelelően tervszerűen, nagy felelősséggel végezte. A nagyfokú intenzitást, a mindennapi követelményekhez való rugalmas alkal4TÍ ~ _ _. -—_—.———.—*—.—* 1 > - 13 -