1978. december 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
226
A főváros helyzetét figyelembe véve azonban a Kormány a legfontoeabb területeken a középtávú tervben nem ütemezett többlet-feladatok megvalósítását ia lehetővé tette. így megindul a Délpesti Kórház területén egy ujabb 45o ágyas pavilon épitése, a Tétényi úti Kórház rekonstrukció III. üteme, valamint az Árpád hid szélesítésének előkészítése is. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésre állé kapacitásuk korlátozottak,az egyes fejlesztési feladatokat a fővárosi szakigazgatási szervekkel és a kerületi tanácsokkal tételesen felülvizsgálva tettünk javaslatot azok 1979* éves előirányzatára. Mind a középtávú tervben szereplő, mind a többlet-feladatokat illetően csak teljes előkészítettséggel és kivitelezői kapacitással rendelkező beruházásokhoz biztosítottunk fedezetet. A feladatok rangsorolásánál prioritást élveztek, a gyermekintézményi célú fejlesztésenk. Ennek megfelelően több kerületi tanács részére az erőforrások belső átcsoportosításával a középtávú terv 1979* évi ütemét lényegesen meghaladó mértékű beruházási szinvonalat javasoltunk biztosítani. V* ötéves terveálkitűzéseink maradéktalan megvalósítására való törekvés, valamint az anyagi- műszaki ás pénzügyi lehetőségek reális felmérése szlikségesI v só teszi, hogy a meglévő eszközöket elsősorban a folyamatban lévő beruházásokra összpontosítsuk, továbbá a gazdaságos, célra orientált terv végrehajtását folyamatosan figyelemmel kísérjük és ahol szükséges évközben hatékonyan beavatkozzunk. f A főváros költségvetése a feladatok változásával dinamikusan növekszik, 1979* évi volumene 9,4 %-kal magasabb, mint az 1978. évi eredeti előirányzat. Az 1979* évi működési költség- vetés kidolgozását alapvetően a középtávú pénzügyi terv 1979* évi üteme, valamint a népgazdaság pénzügyi helyzete határozta meg. w - - I \ -3-