1978. november 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

17

» AZ ISKOLAVEZETÉS HELYZETE, HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSE Az igazgatók munkájának színvonala, az iskolavezetés hatékonysága az el­múlt öt évben növekedett. Ez nemcsak a tanulmányi és nevelőmunka korábban már említett eredményeivel mérhető le, hanem ennek jele az is, hogy erősödőit a nevelőtestületi egység, szélesedett az iskolai élet demokratizmusa, egyre több iskolának alakul ki sajátos egyéni arculata. Egyre emelkedik azoknak az igaz­gatóknak a száma, kik már megbízásuk előtt elvégezték a 12 hetes vezetőképző tanfolyamot és a működő igazgatók jól használható segítséget kapnak a részükre szervezett továbbképzés keretében (E tanévben kilenc féle továbbképzési lehe­tőséget szervezett a Fővárosi Pedagógiai Intézet az igazgatók számára.) Az iskolák igazgatóinak helyzeté* és munkáját ugyanakkor nehezíti, hogy az iskolavezetés jelenlegi szerkezete nem felel meg a követelményeknek. Az is­kolai élet zavartalansága szempontjából kétségtelenül fontos üzemeltetési, be­szerzési gondok, a nevelőtestület nyugalmával, munkahelyi közérzetével össze­függő bérgazdalkodási, munkajogi feladatok, az ezzel járó megnövekedett ad­minisztráció — melyet hatékonyan nem tudtunk csökkenteni — olyan mérték­ben veszik igénybe az igazgatók energiáját és munkaidejét, amely mar a peda- ''/ gőgiai vezetés rovására megy. Az iskolavezetés helyzetének javítására több val­,. / tozatot tartalmazó javaslatot készítettünk és azt felterjesztettük az Oktatási és a Pénzügyminisztériumba. A munkafeltételekkel, s a megnövekedett feladatok intézésében való nem kellő tájékozottsággal, néhány esetben a vezetői alkalmatlansággal függ össze az állami fegyelem lazulásának jelentkezése, amely a központi utasítások, munka- és bérjogi, valamint gazdálkodási kérdések liberális értelmezésében is jelentkezik. Változást jelentett az iskolavezetés helyzetében az 5/1974. V. 21. MM. sz. ren­delet megjelenése, mely az igazgatók határozott idejű megbízását írja elő. A rendelet célja az, hogy realizálja az igazgatókkal szemben támasztott követelmé­nyek érvényesülését, fokozza az iskolavezetés hatékonyságát, felelősségét, se­gítse elő a feladatukat ellátni nem vagy nehezen tudó vezetők személyi cseré­jének lehetőségét. * A rendelet megjelenése után kinevezett igazgatókat — már határozott időre (5 év) kellett megbízni, a régebben határozatlan idejű megbízásokat pedig foko­zatosan határozott idejűvé kellett tenni. , Az új megbízási rendszerben nagyobb jelentőséget kapott az iskolai párt­szervezet. szakszeivezet, növekedett az igazgatói megbízások demokratizmusa. Az áttérés három éves időtartama alatt előnyösen változott az igazgatók kor- és nemek szerinti összetétele (lásd 18. sz. tábla); a kerületek többségében olyan igazgatókat bíztak meg. akik előzőleg már elvégezték a vezetőképző tanfolyamot. 16 i i __________________- ^ ’ ’ S A IV

Next

/
Thumbnails
Contents