1978. október 4. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
68
Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága elnökségének és a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának közös jelentését, 2./ pontként pedig a Pénzügyi főosztály munkájáról szóló beszámolót vitassuk meg, végül Bejelentésekkel zárjuk mai ülésünket* Megkérdezem a tisztelt Tanácsot, hogy a javasolt napirenddel egyetért-e? Kérem, hogy aki egyetért vele,1 szíveskedjék kézfelemeléssel szavazni. /Megtörténik/. Van-e valakinek ellenvéleménye? / N i n c s/. Tartózkodott-e valaki a szavazástól? /Nem/. Megállapítom, hogy a tisztelt Tahács az ülés napirendjére tett javaslatot elfogadta. * \ Tisztelt Tanács! Ismeretes, hogy a legfelsőbb politikai és állami testületek az utóbbi években különösen nagy figyelmet fordítanak arra a hatalmas méretű beruházási tevékenységre, amely országunkban folyik. Számos határozat született arra, hogy a beruházási tevékenységet minden szinten javitani kell, korszerűvé kell xa tenni a beruházások jogi, szervezeti szerepéd és a beruházásokkal foglalkozó szervek-szervezetek munkáját ütőképessebbé kell tenni. A Fővárosi Tanács rendelkezésére álló és beruházási célokat szolgáló anyagi eszközeink rendkívül nagyok, - ez isme✓ retes a tisztelt Tanács előtt. Az említett határozatok természetesen bennünket is arra köteleznek, hogy tevékenységünket hatékonyabbá téve, anyagi eszközeinket a lehető legcélravezetőbben, a leggazdaságosabban használjuk fel. A Politikai Bizottságnak a fővárossal foglalkozó, 1978. május 3o.-i határozatai egyébként felhivták a figyelmünket többek között ilyenirányú tevékenységünk javítására. ■ p « ■ m aáíjft * I i- 2 -