1978. április 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

337

1 ____________________ ■ -g.— ' f i i m kaptak Kiváló Dolgozó kitüntetést. A fiatal tanácsi dolgozók ré­f szere - a társadalmi szervekkel együtt - az államigazgatás téma­1 köróbol vetélkedőt szerveztünk. 198C december 31-ig a fővárosi és a kerületi tanácsoknál sz állandó főfoglalkozásúak létszámát - differenciáltan - 5 %-kal csökkenteni kell. /Ez azt jelenti, hogy a fővárosi apparátusban 56, a kerületi szakigazgatási szervek lét­számából 152 fős létszámcsökkentést kellett, illetve kell végrehaj- ; tani./ A Végrehajtó 3izottság ösztönző intézkedésekkel biztosította a lét­számcsökkentés megfelelő ütcmü végrehajtását, melynek eredményeként a főv rosi szakigazgatási szervek a létszámcsökkentést 1977. decem­ber 31-ig befejezték. A kerületi tanácsoknál ugyanezen időpontig 130 fős /a tervezettnek 85.5 %-a/ létszámcsökkentést hajtottak végre. A tanácsi szervek a központi célkitűzéseket megértve, a létszámcsök­kentést végrehajtották, illetve végrehajtják. Ennek érdekében kor- szerüsitési program alapján, jelentős szervezeti intézkedéseket tet­tünk, létszám és feladatátcsoportositásokra került sor. A Végrehajtó Bizottság feladatainak ellátása érdekében rendszeresen és sokoldalúan működött együtt e fővárosi társadalmi szervekkel és r / I * üzemekkel. A Végrehajtó 3izottság feladatainak eredményes végrehaj­tásához az elmúlt esztendőben is kiemelkedő segítséget kapott a párt­ós állami szervektől. Az LÍSzLIP Budapesti Bizottsága, Végrehajtó Bi* zottsága és a Pártbizottság munkabizottságai szinte mindennapos elvi | v és gyakorlati segítséget nyújtottak munkánkhoz. A budapesti lakás­építés eredményeit és problémáit, az V. ötéves tervi kereskedelmi beruházások helyzetét, a Fővárosi Tanács káder- ás személyzeti mun­káját, a népesedéspolitikai határosatok végrehajtásának fővárosi tapasztalatait, az ifjúság művelődésének, szórakozásának és spor- ► tolásának helyzetét tárgyalva olyan határozatokat hortak, amelyek hoss abb időszakra meghatározták feladatiakat, segítő iránymuta­tást adtak, A kormány ötéves tervünk kiemelt kezelése, Budapest fejlesztésének áttekintése mellett, megtárgyalta a telepszerű, magánlakásápitési előirányzatok teljesítésére tett intézkedéseinkről szóló jelenté- I l sünket. Az Állami Tervbizottság jóváhagyta a metró távlati fejlesz­tési tervét, a Budapesti Nagy Sportcsarnok beruházási javaslatát, áttekintette a budapesti agglomerációt érintő tervezés tapasztala- m tait. A korábbi években hasznosnak bizonyult gyakorlathoz hasonlóan több minisztériummal fontos, a lakosságot érintő 'v > ■ témaban egyeztető tár­——- ——-

Next

/
Thumbnails
Contents