1978. április 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
240
I ' —n 9 I \ » ipdoko’lá g Végrehajtó Bizottságunk már 1971-ben "Földes Ferenc" dijat alapított, 1976-ban pedig előzetesen állást foglalt "Madzcr.r József" dij alapításáról. A tervezetben a korábban bevált rendelkezéseket összhangba hoztuk az 1033/1977. /VIII.17./ Mt. számú határozat előírásaival. 1., 4.,6.,8.,10. és 12. § A korábban alapított "Földes Ferenc" dij csak a pedagógusok tevékenységének elismerésére adott lehetőséget. A javaslat mind a "Madzsar József" dij, mind a "Földes Ferenc" dij adományozásának a lehetőségét kiterjeszti más egészség- ügyi,- illetve az oktatásügyben tevékenykedő szakdolgozókra is. \ i A kormányhatározat felhatalmazása alapján indokolt más szakterületek kiomelI kedő tevékenységének díjazása is. Ennek érdekében tartalmazza a tervezet a városépitési és más műszaki tovékenység, valamint a művészeti élet különböző terü- I leteinek elismerési lehetőségét. Az említett ágazati dijakon túlmenően szükségesnek látszik egy átfogóbb, olyan jellegű kitüntető dij alapítása is, amely lehetőséget biztosit a társadalmi és ^ gazdasági élet valamennyi területén a főváros szolgálatában végzett áldozatos, példamutató munka értékelésére és elismerésére. E cél megvalósításának lehctő- . sógét biztosítja a "Főváros kiváló szolgálatáért" dij alapítása. f { Az adományozás feltételeinek meghatározásánál az a törekvés érvényesült, hogy ^ a fovarós közössége erdőkében végzett minden kiemelkedő tevékenység, maradandó alkotás figyelőmbe vehető legyen. i ' Az érnek motívuma részben megegyezik a korábbival, részben annak figyelembevételével készült. A pénzjutalom összege összhangban van az 1033/1977. /VIII.17./ Mt. számú határozat értékhatárra vonatkozó előírásaival. i 3 YpI ‘ 0 L o M l _________________________________________