1978. április 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
224
[ % ► BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCS;.. TANÁCS ELNÖK-HELYETTESE * Tárgy: Rendelet-tervezetek a Fővárosi Tanács által alapítandó kitün- tetősekre. T. Tanács ! A Minisztertanács 10J3/1977. /VIII.17./ Mt. számú határozata felhatalmazta a Fővárosi Tanácsot, hogy a főváros társadalmi életében - irodalom,művészeti, kulturális, közművelődési, műszaki és egyéb tevékenységben - szerzett kimagasló szakmai, hivatásbeli érdemek elismerésére kitüntető dijat alapitson. A kitüntető díjjal pénz-, illetőleg tárgyjutalom adható. Ennek együttes értéke nem haladhatja meg a 8000 Ft-ot. '4 A Végrehajtó Bizottság 1971-ben "Földes Ferenc" dijat alapított, 1976-ban pedig előzetesen állást foglalt •■Kadzsar József" dij alapításáról. L Feltétlenül indokolt, hogy a társadalmi és gazdasági élet különböző területein a főváros érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenység speciális, fővárosi jel- | legü kitüntetésekkel is elismerhető legyen. * A Végrehajtó Bizottság állásfoglalása alapján a korábban elhatározott két dij újonnan szabályozósa mellett további három - műszaki, illetve művészeti jellegű tevékenység elismerésére valamint a főváros szolgálatában végzett munka , megbecsülését szolgáló - kitüntető dij alapítására teszünk javaslatot. A művészeti jellegű tevékenység elismerésére Budapest Főváros Tanácsa "Művészeti" dijának alapítását javasoljuk. A személyről történő elnevezés - az elismerni kívánt művészeti tevékenység sokfélesége miatt - nehezen oldható nog. A tervezet szerinti elnevezés megfelelően utal arra, hogy a művészetek bárne- lyik területének arra érdemessé váló képviselője elnyerheti azt. ! 1 Arra törekedtünk, hogy az egyus speciális szakterületeken végzett kiemelkedő tevékenység elismerésén túl, egy átfogó jellegű kitüntető dij alapításával lohe» m ‘ «•***-- * fa ____________ ._____________ ,