1978. április 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
13
I • ' \ k ipari kapacitás mellett azonban az előkészítés hibái is gátolják a beruházások hatékony megválásit..sát, okoznak esetenként késedelv met, többletköltségeket, A beruházásokkal foglalkozó tanácsi szer\ vek nem tudnak hiánytalanul feladataiknak eleget tenni. A város- fejlesztési feladatok növekedése, a meglévő hiányosságok arra. késztetik a. Végrehajtó Bizottságot, hogy a. beruházások előkészitésének rendjét, a beruházási szervezetek feladatait újólag rendezze. ■s A Végrehajtó Bizoíts.g 1577-ben 21 célcsoportos beruházás keretéÍ ben megvalósuló lakótelep ós 21 telepszerűen magánerőből épülő beruházás programját fogadta el. A programban a népesedéspolitikai os társadalompolitikai célokkal összhangban tiztositotta, hogy többségükben kettő, vagy ennél több lakószobáé lakás épüljön. A beruházási programok jóváhagyásánál a Végrehajtó Bizottság - a Tanács irányelveinek megfelelően - amikor mód volt rá, úgy döntött, hogy a lakások 80 %-íX munkásoknak, 45 ÍJ-át pedig fiatal házasoknál: juttassák. Ezt nem lehetett minden esetben árvényesiteni, mert egyes építtetők /pl. tudományos intézet/ e követelményt nem tudták volna teljesíteni. A Végrehajtó Bizottság minden esetben javasolta, A’/ x hogy a lakáshoz jutók között minél nagyobb számban legyenek a kerü\ leti tanácsoknál nyilvántartott lakás igénylők. A telepszerű magánerős lakások határidőben való megépítése érdekében rangsoroltuk a kijelölt területeket és intézkedtünk, hogy a közmű vállalatok a kisebb munkákat végezzék el, a. szakigazgatási szervek a. különböző i hatósági engedélyeket soronkivül adják ki. Az említett tanácsi szervek kötelességévé tettük, hogy tegyenek meg mindent a. lakásépítés útjában álló akad lyok elhárítására. f % A fejlesztési alap bevételei biztosították a megvalósított fcjlesz- ► . térek zavartalan finanszírozását, A fejlesztősi alap előirányzatából az éves felhasználás 11,8 milliárd forint volt, mely ez előző ávi felhasználást 26 %-kai meghaladja. ^ Az évközbeni átcsoportosításokat is figyelembe véve, a felhasználás 81,6 íü-os, A célcsoportos lakásépítés, r. kórh zi c-gyfejlesztés és a kerületi tanácsi fejlesztések területén mutatkozik jelentősebb ^ pénzmaradvány, amely elsősorban az építőipari kapacitás hiányával | függ össze. . i Hl HU I i L __ —----