1977. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

25

- A BTSH Budapest sportjának jelenlegi főhivatású létszámhelyzetét fe­1 lülvizsgálva, tegyen kezdeményező intézkedéseket a meglévő létszám­arány tedan ságok csökkentésére. 1978. végéig terjesszen javaslatot a Végrehajtó Bizottság elé a meglévő személyi feltételek ésszerű átcso­portosításának lehetőségeiről.- A BTSH fordítson nagy figyelmet a sportaktivisták, szakemberek, tö­megsport-specialisták stb. képzésére és továbbképzésére. Vizsgálja meg a Budapesti Sportvezetőképző Intézet létrehozásának lehetősége­it, feltételeit és 1977. végéig terjessze javaslatát a Végrehajtó Bizott­sághoz. A tömegtestnevelés és sport fejlesztése ossz-társadalmi feladat. Ezért s kívánatos az állami, társadalmi és tömegszervezetek, tömegmozgalmak együttműködésének továbbfejlesztése, egységes cselekvése. Határozati javaslat : A Tanács l/ a "Budapesti tömegtestnevelés és tömegsport programját " elfogadja. ! Utasítja 2/ a BTSH elnökét, hogy a program megvalósításának tennivalóit, a végre­hajtás módozatait intézkedési tervbe határozza meg és gondoskodjék a végrehajtásár ÓL | v Határidő: 1977. november 30. Felelős: Kapcsos Lajosné 3/ a BTSH elnökét, hogy az ágazat VL ötéves terve előkészítése során a program törekvései megvalósitásához szükséges feltételek megteremtést re tegyen javaslatot a Végrehajtó Bizottságnak. y Határidő: 1980. junius 30. Felelős: Kapcsos Lajosné 4/ a Végrehajtó Bizottságot, hogy a lakótelepek építési programjának elfo­gadása során kezelje kiemelten azok sportlétesítményeinek felépitéséL l Határidő: folyamatos Felelős: Farkasinszky Lajos H jk 1 „ __________________________________ —

Next

/
Thumbnails
Contents