1977. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

238

számára központi szállást építsenek. Foglalkozik még az ügyfrat- forgalom növekedésének ekaival, majd javaséija, hegy a beszámo­ló készítőit részesítsék jegyzőkönyvi dicséretben. A beszámolót a VI.kér. tanácstagi csoport nevében elfogadja és elfogadásra ajánlja. Dr. Berényi Sándor elmondja, hegy a VIII.kor. ta­nácstagi csoport a beszámolót igényes, színvonalas, jó munkának tartja. A Fővárosi Tanács vezetése a beszámolási időszakban igen sok hosszutávu fejlesztési programot dolgozott ki, melyek alkal­masak arra, hegy a főváros fejlesztését, jövőbeni irányítását hosszú időre helyesen, reálisan és valósan határozza meg. A VIII. kerületi tanácstagi csoport úgy itéli meg a helyzetet, hegy az eredmények mellett több területen lemaradás keletkezett. így pl. az egészségügyi és oktatásügyi intézmények elavultak, korszerűt­lenek éa a főváros vezetésének erőteljesebben kellene szergalm&z- nia a felsőbb vezetésnél ezeknek a feszültségeknek, ellentmondá­soknak a feloldását. Véleménye szerint a főváros államigazgatási korszerűsítési tevékenysége megelőzi a minisztériumi tevékenysé­get és igy feloldhatatlan ellentmondás keletkezik. Hosszú ideig kell várni, mig az ágazati minisztériumi programok kialakulnak. Ezért a hangsúlyt egyenlőre az információ rendszer korszerűsítésé­re kell helyezni. A testületi demokrácia fejlesztése érdekében indítványozza, hogy a fontosabb döntéseket többször vitassák meg, mert igy a tanács tagjai az érdemi vitákhoz jobban hozzá tudnak szólni. Célszerű lenne a vitát két ütemben lefolytatni, s az elő­zetes koncepció megvitatása után a Tanács ülése elé terjeszteni. Végezetül a VIII.kér. tanácstagi csoport nevében ateszámelót el­fogadásra javasolja. Dr. Czakó Flórián hozzászólásában foglalkozik az interpellációs jog érvényesülésével és indítványozza, az Ügyren­di Bizottság, illetve a kerületek fővárosi tanácstagi kollektívái vitassák meg ezt a fontos kérdést, hogy a vizsgálat után észre­vételeikkel, javaslataikkal elősegítsék a tanácstörvény célkitű­zéseinek érvényesülését. A tanácstagi lemondások ekaival kapcso­latban elmondja, hogy igen sok problémát ekez a munkahelyi éo a tanácstagi kötelezettségek egyidejű teljesítése. Ezt a gendet is I ________________________________________________________________ \- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents