1977. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

18

► tok megvalósít s'ben minden ágazat munkájában érzékelhető, nahány területen - közlekedési, ipari, lakásügyi, művelődési - kiemelkedő. Javult, de még nem hibátlan a szakigazgatási szervek döntés előtti egymás közötti koordinációja, A végrehajtás során ese­tenként még nem mindig érvényesül az egységes szemlélet. Ez a hiányosság elsősorban a fővárosi szintű érdekek érvényesülé­sét gátolja, A szakigazgatási szervek többségénél döntően az ágazati szemlélet uralkodik, amely nem egy esetben figyelmen kivül hagyja a fővárosi szintű összefüggése!:et, érdekeket. Az '.gezati érdekek ütköztetése, valamint összehangolása terén a funkcionális szakigazgatási szerveknek, valamint a Tanács tisztségviselőinek az eddiginél is hatékonyabb k<" rdinációs munkát kell végezniük, A Végrehajtó .Bizottság irányelvei alapján végzik a s;: Mai zga- t-ási szervek felügyeleti vizsgálataikat, A vizsgálatok színvo­nala. lényegesen magasabb, mint c beszámolási időszak kezdetén. Rendszeresen értékelik az ágazati politika érvényesülését, feltárják r meglévő hiányosságokat, A felügyeleti vizsgálatok azonban kevés segítséget adnak a gondok megoldásához és gyak­ran elmarad a megállapítótt hiányosságok, mulasztások felszá­molásának számonkérése, utóvizsgálat körében történő ellenór­ZS'EC, A beszámolási időszakban a fév-, rosi és kerületi tanácsi szer­vek sok uj, bonyolult feladatot kaptak, növekedtek a munkával , „ szembeni követelmények, A feladatok mennyiségi növekedésére jellemző, hogy 10 év alatt - e III,-ról az V, ötéves terv időszakára - ötszörösére nőtt a főváros fejlesztésére rendel­kezésre álló anyagi eszközök tömege, számos intézmény /szak­közép: skálák, szakmunkásképző intézetek, állami tűzoltóság, földhivatalok stb,/ felügyelete, irányítása, és ellenőrzése került a tcnácsok hatáskörébe, A feladatok mennyiségi növeke­désé mellett ugrásszerűen növekedtek a tanácsi munka minőségi követelményei is. A növekvő feladatokat lényegesen .íchea bb körülmények között kell ma megvalésita.nia a tan .esi apparátus­nak, mint néhány évvel ezelőtt. Egyrészt nehezebbé és bonyo­Ef 11 B mi iii ’H- 13 -

Next

/
Thumbnails
Contents