1977. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
161
^ -38 tatlan, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága eddig is megosztotta velünk gondjait, kérte és igényelte véleményünket a közérdekű kérdésekben, s magáévá tett több ésszerű, itt elhangzott javaslatot. Nem ártana azonban, ha a hozott határozatok meg- valósulását a gyakorlatban is szemmel kisérhetnők. A tanácstagi munka módszereinek a javítását előírásokkal nem lehet elérni. A gyakorlati munka lehetőségeinek a megteremtése ránk is ösztönzőleg hatna. Úgy gondolom, hogy még a tanácsi munka légkörén is javitana. Kevesebb lenne azoknak a száma, akik nem jelennek meg a tanácsülésen, vagy korábban távoznak onnét. Többen vennének részt a vitában, nőne az aktivitás, fokozódnék a kezdeményező készség. Vezetőink bizonyára megta- lálják a módját annak, hogy hogyan lehetne ezt megközelíteni. A beszámolót csoportom nevében elfogadom és elfogadásra ajánlom. /Taps./ I V Pap Lajos: Tisztelt Tanácsülés! Tisztelettel köszöntöm a főváros Tanácsülését. Köszönöm a meghívást. Érdeklődéssel jöttem el, mert a mai tanácsülés olyan nagy je- f lentőségü témát tárgyal, amely fővárosunk tanácsi szerveinek elmúlt 4 évi tevékenységét teszi mérlegre, értékeli a munkát, és megszabja a jövő feladatait. Aláhúzza az előterjesztés jelentőségét, hogy Budapest kiemelkedő szerepe, országos jelentősége a társadaloml , i politikai és gazdasági életben, a lakosság ellátásában - amelyről lányegében a tanácsok gondoskodnak - a tanácsi munka felelősségét hangsúlyozza, és most erről szólunk. Nagy jelentőségűnek tartom azt is, hogy olyan időszak munkáját vizsgálja I 1 . ~