1977. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
146
sok a szakkérdés, és azokhoz nem szakemberek nehezebben tudnak hozzászólni. Jó volna ezért, ha a tanácsülések anyagát a szokottnál valamivel előbb kaphatnák meg a tanácstagok, azért, hogy a csoportértekezletre, - amelynek összehívása a különböző elfoglaltságok miatt szintén nem könnyű - már felkészülve mehessenek el* Úgy vélem, hogy az elmondottak segitenék a negativ jelenségek egy részének kiküszöbölését. Itt emlitem meg a következőt: Nem tudom, nem kellene-e a kerületi és a fővárosi tanácstagok együttműködésének szorosabbá tétele végett időnként néhány kerületi tanácstagot is meghívni a Fővárosi Tanács üléseire, elsősorban az állandó bizottsá- gok elnökeit. A kivitelezői kapacitásnak az anyagban közölt elégtelensége nemcsak a kerületekben, hanem láthatóan a fővárosnál is gond. Saját példánkat hozom fel erre. A régen vá(?7 és nagyon időszerű uj szakorvosi rendelő épitésére a főváros 44 milliót irányzott elő tervében, majd átadta ezt az összeget a kerületo nek, de egy kerület ekkora összegre nagyon Masa nehezn tud kapacitást produkálni. Konstatáltuk, hogy bár a bölcsődei és az ovódai dolgozók körében történt bérrendezés, mégis vannak problémák ezen a téren* Egyrészt azért, mert uj erőket nem képeznek kellő mennyiségben, másrészt pedig azért, mert a bölcsődei-ovódai dolgozók között sok a vidéken lakó, aki előbb-utóbb hazamegy, a magas albérleti dijak miatt* Felmerül a kérdés, hogy nem le, hetne-e a vidéki dolgozók számára központi szállást épiteni és ■ ,1 M a I- 24 -