1977. január 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
246
Kétféle dolog van. Ez a követelmény a népgazdaság valamennyi területén igaz, párt- és kormányhatározatok irják elő a beruházások átfutási idejének leröviditését, kondentrálását, stb.ó A fővárosra is kötelezők ezek az előirások, mi is csináljuk. Azzal számolni kell elvtársak, hogy egyetlen éves tervünk sem tartalmazhat csak abban az évben befejeződő beruházásokat, ez fizikailag lehetetlen, és pedig azért, mert nagyjelentőségű beruházásokról van szó. Lesz sok megkezdett és a következő évre áthúzódó beruházás. Arra kell vigyáznunk és kérném, igy értsen egyet a tisztelt Tanács a gondolattal, hogy ne a jóváhagyott beruházási feladatok közül hagyjunk el egyeseket, másokat, hanem az^/együk figyelembe, hogy az egyszerre induló beruházásoknál ne húzzák el indokolatlanul egyik-másik beruházás kivitelezési idejét, ne aprózzák el in- dokolatlanul a beruházást, ahol ehhez meg van a kapacitás, indit- sunk, hogy mielőbb be lehessen fejezni. Elnök : Tisztelt Tanács! Miután az előterjesztéshez - ha jóyértettem - módositó javaslat nem érkezett, szeretném szavazásra feltenni a kérdést és kérem, aki az előterjesztéssel, ill. a hozzászólásokra adót^Válasszal egyetért, szíveskedjék kézfelemeléssel szavazni. /Megtörténik./ Megkérdezem, van-e valakinek ellenvéleménye? /Nincs./ Tartózkodott-e valaki a szavazástól? /Nem./ Megállapítom,hogy a tisztelt Tanács az 1977. évi terv* és költségvetés tárgyában előterjesztett javaslatot, a szóbeli kiegészítést és a hozzászólásokra adott választ elfogadta. ■fe ' , '2 46 • V, Jjj — — — i- 44 -