1976. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

137

Ezért szükséges olyan tömegközlekedési rendszer, amely a hálózat gerincét képező nagy utasforgalmi , vonalakon gyorsvasúttal szállítja az utasokat és a közúti villamos, valamint az autóbusz csupán a gyorsvasútra ráhordó, elosztó szerepet tölt be. A közúti jármüvek átlagos utazási sebessége a belső városrészekben 20-30 km/óra, a beépítetlen külső szakaszokon pedig 40 50 km/óra. Noha a tömegközlekedési járatok napi átlagsűrűsége az utóbbi években 87%-kal növekedett és ezen belül minden közlekedési eszköznél a reggeli csúcsidőszak járatainak gyakorisága az egész napnál 14%-kal nagyobb mértékben emelkedett, figyelembe véve az utasszám ez idő alatti 80%-ot meghaladó növekedését, a járatsürüség, a kapacitás növelése a zsúfoltságot számottevően nem csökkentette. Ezért az utazási kényelem észrevehető mértékben nem javult. Ennek oka az is. hogy az utazási igények többsége a munkahelyre történik és a Budapest felé irányuló reggeli csúcsban tetőzik annak ellenére, hogy a környéki járatoknak egyharmada reggel (4°n-kor 8'"’) közelíti meg a fővárost. A napi utasszámnak ugyanis több mint fele - az ingázókon kívül az alkalmi utasok egy része is - a reggeli órákban igyekszik a fővárosba. 7. A lakossági ellátó hálózatok fejlődése a) Kereskedelem Az V. ötéves tervidőszakban a forgalommal és a lakosság területi megoszlásával összhangban folytató­dik és felgyorsul a kiskereskedelmi bolthálózat fejlesztése, korszerűsítése. A kereskedelem hálózatfejlesztési terve célul tűzte ki, hogy- a: élelmiszerüzletek a települési viszonyoknak megfelelően, de alapvetően lakosságarányosan időben megépüljenek, a kapacitás minőségi javítása érdekében elsősorban nagy alapterületű ABC áruházak létesítésével. Üt - az iparcikk hálózat túlnyomóan koncentrált telepítéssel és nagy alapterületű egységek formájában- elsősorban a városrészközpontokban, kerületi központokban, valamint a főközlekedési útvonalak csomópontjaiban fejlődjék.- a vendéglátóipar! hálózatban - az idegenforgalmi igények differenciált kielégítése mellett - a lakosság kulturáltabb étkezési formáit elsősorban a gyors és tömeges étkeztetési lehetőségeket biztositó önki- szolgáló éttermek és bisztrók forgalmas csomópontokban való elhelyezésével segítjük elő. Az áruforgalom értéke várhatóan 85 87 milliárd forint lesz. A változatlan áron számított forgalomnö- , vekedés fővárosi szinten mintegy 21 23%. A tervidőszakban a növekvő forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a fővárosban a tervek szerint mintegy 190-220 ezer m2 kiskereskedelmi hálózatnóvekedés következik be, amely mértékében a IV. öt­éves tervidőszaki fejlesztést jelentősen - 19 %-kal - meghaladja. Ebből tanácsi vállalati fejlesztés kb. 120 ezer m7. A tervidőszakra előirányozott hálózatnövekedés a következő összetételben valósul meg: i V. ötéves tervidőszakban belép m2 megkezdődik és átmegy m2 Lakáskapcs. beruházások norma szerint előirányzatából 95000 16000 Nagy alapterületű vállalati beru­házások állami támogatás igény­bevétel 66000 26000 Ellátatlan területek 16000 i Kizárólag vállalati és szövetk. forrásokból a megszüntetéseket is figyelembe véve 40000 ____ ­ö sszesen: 217000 42000 76__________________________________________________________ H & I 1—: i _________ ... — ——=--------------------------------------—.—-—-

Next

/
Thumbnails
Contents