1976. szeptember 21. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

46

Jogi és Igazgatási Bizottság éa továbbítottuk a Hazafias Mépfront Alkotmányjogi Bizottsága számára is . Eleget tettünk n fővárosi, illetve a Pest megyei tanácsi szakigazgatási szervek együttműködésére vonatkozó kötelezett­ségünknek. A munknerőközvetites területi rendjét a két tanács azonos elvek szerint dolgozta ki. A Munkaügyi Minisztérium észrevételeit figyelembevettük, a szabályozással n MŰM egyetért. Az egyeztetések során mintegy ?o szervezet tett észrevételt, ezek jelentős részét az átdolgozás során figyelembevettük. Kern minden esetben tudtuk Elfogadni a f elügyeleti *szervek által tett észrevételekre jellemző további mentesítési igény eket. Olyan jellegű észrevétel, amely a kötelező munka- erőközvetités kiterjesztése esetén szükséges egyetértést kérdésessé tenné, nem történt. A hatálybab^ásre javasolt időpont ind»ka kettős:- egyrészt a vállalatok kategóriába sorolását /minő­sítését/ n felügyeleti szervektől várhatóan csak az év ut*l3Ő negyedévében kaphatjuk meg, •- másrészt a bevezetést megelőzően nem nélkülözhető a párt- és társadalmi szervek segítsége - és megfelelő jogpropaganda kifejtése - a munkáltatók és a munka- vállalók felkészítésére. Az időpont meghatározásánál nem elhanyagolható a munkaerő- közvetítő apparátus felkészítése sem. Számításaink szerint az uj rendelet hatására a nunkaerőgazdálkodási hivatalok fél­forgalma 3-4 szeresére nő.< * | bt Ámmmgm ----­- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents