1975. december 3. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

56

1 ' — ’ ' 7ZZ~~ > * > korú gyermekek létszámának minden eddiginél nagyobb mértékű emel­kedése rendkivüli feladatok elé állítja fővárosunkat. Az óvódai ellátás terén 1975, végéig elért 89-9o %-os ellátási színvonalat fenn kell tartanunk az V, ötéves terv végén is. Ehhez a jelenleg ismert lehetőségeinken túl tovébbi 18oo-22ö óvodai férőhely fel­építésére van szükség. Ennek lehetőségét az OT, és a Fővárosi Tanács 1977-től kezdve évenként tovább vizsgálja és - a vállala­tok segítségével - a feltételeket közösen fogja megteremteni. Kétségtelen, hogy a IV, ötéves tervben széleskörűen kibontakozott társadalmi összefogás elősorban ezen a területen hozott kiemel- kedő eredményeket, E társadalmi összefogás szükségességét az V, i ötéves tervben is hangsúlyozzuk és erejére változatlanul számi­ét/ tünk. Ugyanakkor azt is reálisan látnunk kell, hogy az V, ötéves ) terv időszakában a vállalatok és szövetkezetek az eddi/ginéi lényegesen szigorúbb közgazdasági környezetben fognak dolgozni, eredményeiket az eddiginél nagyobb terhet jelentő eszközök fog­I V ják szabályozni, igy kevesebb lehetőségük lesz a tanácsi beruhá­zások, többek között az óvoda-épitések anyagi támogatáséra. Az általános iskolai tanuló-létszám növekedése miatt ► több, mint loo uj tanterem felépítése mellett is támenetileg nö­velnünk kell az 1 tanteremben elhelyezett tanulók létszámát. Az elviselhetetlen zeufoltság megakadályozása érdekében a lakésépi­f téshez nem kapcsolódó iskolaépitéseket a legrosszabb helyzetben I lévő kerületekre fogjuk összpontosítani. Egyéb fejlesztési cél­jaink közül kiemelkedő jelentőségű az oly régóta várt budapesti sportcsarnok felépítése, valamint a kereskedelmi hálózat nagymér­■f

Next

/
Thumbnails
Contents