1975. december 3. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

179

Téay János: elmondja, hogy a megtartott fórum többek között azárt volt hasznos, mert a Végrehajtó Bizottság és az apparátus előtt feltárta azokat az igényeket, amelyek a kerüle­tek részéről jelentkeztek, igy a lakossági igényekről tájékozódni tudott. Politikai kérdésnek tartja azt, hogy amit egyszer elhatároz­tunk azt valósítsuk is meg. Megemlíti a Dandár fürdő ügyét. Megígér­ték, hegy a IV.ötéves tervben befejezésre kerül, de ez nem követke­zett be. A IX.kerületi tanácstagok nevében azt javasolja, hogy a Tanács vizsgálja meg azokat a beruházásokat, amelyek nem valósul­tak meg a IV.ötóveo tervben ós kiemelten biztosítsák azek megvaló­sítását az V.ötéves terv időszakában. A Soroksári ut ós Hungária krt. építésének példájára hivatkozva olyan hitelkonstrukció kidol­gozását un. előkészítési hitel biztosítását javasolja, amely a beru­házási program jóváhagyásától függetlenül - azt megelőzően - lehető­vé teszi a műszaki tervezési ós más előkászitósi munkák fínanszire- zását, amelyek a szóbanforgó beruházás későbbi gyere ós hatékony kivitelezését tenné lehetővé. Tudemáso szerint kb. 1950-óta meg van a Közlekedési Főigazgatóságnak,- sorrendbe rakva - hogy mely szintbe­li keresztezéseket kell megszüntetni. Viszenylag nem nagy összegek­ről van szó, de nagyen lassú a megvalósítás. Ezeket semmiképpen sem volna szabad kihagyni a programból. Emlékezete szerint a Közlekedési Főigazgatóság készített egy a főváros adettságainak megfelelő preg- ramet, mely szerint minden ötéves tervben egy hidat kell építeni n fővárosban. Ezt változatlanul szükségesnek tartja, mert hiába leoz később pénz a hidakra, ha kellő előkészítés hiányában időben nem leoz megvalósítható. Lantes Zeltán: bevezetőül elmondja egyetért és helyesli, hegy a Fővárosi Tanács vezetői sokoldalú vélemények meghallgatásával készülnek a végleges javaslat kidolgozására. Úgy véli, hogy a fórum megrendezésével is az V.ötóvea terv elgondelása- inak megértését kívánták elősegíteni. Az előterjesztés szerinte jelentős részben tulajdonképpen jelentés a IV.ötéves terv várható teljesítéséről. Ezzel kaposolatesan kiemelkedőnek tartja, hogy n főváres IV.ötéves tervének végrehajtása a kidelgozott koncepcióknak megfelelően alakult; rangsorolva lettek lakásépítés!, közlekedés­- # r fejlesztési és a népesedéspolitikai határozat végrehajtásából adódó I^H bí■ ’ * ___________________ 1 -14-

Next

/
Thumbnails
Contents