1975. december 3. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
177
tésére és biztosítsák azok gyors, gazdaságos Megvalósít ását, hanem arra is, hogy törekedjenek az egyes városrészek ellátási különbségeinek fokozatos csökkentésére is, továbbá aecsak a beruházások jó negvalósitását, hanem azok hatékony és célszerű üzemeltetésének szervezeti, személyzeti és tárgyi feltételeinek folyamatos és fokozatos megteremtését is tegye a szakigazgatási szervek feladatává. Végül kéri, hogy a tervezés folyamatában az évi tervek kidolgozása során újból és folyamatosan vizsgálják meg az illetékes fővárosi ozervek a Pascal fürdő megmentésének, mielőbbi haoznositásának lehetőségeit. Ha csak egy kisebb objektummal - ha csak nyáron üzemben tarthaté fürdő részleggel is - do mindenképpen kéri tervbe venni. dr.Molnár Endre: bevezetésként a terv elgondolások mibenlétét fejtegeti, majd arról szól, hogy az elgondolások véglegesítését milyen széleskörű tervezőmunka, eszmecsere és koordináció előzte meg. A továbbiakban arra mutat rá, hogy mekkora 'v és nilyen nehéz feladatot jelent népgazdasági szinten a IV.ötéves tervhez képest a Központi Bizottság által az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlott V.ötéves terv, amely pl. kisebb beruházási növekménnyel egy relatíve magao nemzeti jövedelem növekedést irányoz elő akkor, amikor a munkaerőhelyzet is feszült. Ilyen helyzetben természetes, hogy a főváros terve is csak ilyen feszitett lehet, amelynek sikeres végrehajtásit csak a termelékenység, a hatékonyság, a gazdaságosság fokozása, a munka, a tervszerüoég, a szervezettség magasabb szintre emeléso garantálhatja. Rámutat arra io, hogy a fejlesztési elgondolásokban jól tükröződik a , felsőbb szervek azon elhatározása, hogy a főváros fejlesztését kiemelten kell kezelni. Ezt - elsősorban lakásépítkezés vonatkozásában - számokkal is bizonyltja, majd kifejti, hogy mindez nem jelenti azt, hogy^iftradnak fenn jelentős, továbbra is megoldásra váró problémák a főváros életében, fejlődésében, gazdálkodásában. A továbbiakban már most felhívja a figyelmet azokra a nehézségekre, amelyek abból fognak adódni, hogy az erőforrások nem egyenletesen, hanem a tervidőszak második felóben növekvően állnak rendelkezósre. Ezórt szerinte már most nagy figyelmet kell fordítani a végrehajtás előkészítésére, jó megszerve21? j l- 12 -