1975. június 3. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
276
ma már közügy Budapesten is. Igaz, elvétve ugyan, de még mindig akadnak olyan hangok, amelyek szerint talán túl sokat adunk é3 teszünk a fiatalokért és nem ennek arányában követelünk tőlük. Azt hiszem, mindannyiunk gondolatát öntöm szavakba, ha azt feleljük az aggályoskodüknak: ha/ tudunk, ha tehetjük, adjunk még többet, hisz olyan "befektetés11 ez, amelynek gyümölcsei már érőfélben vannak és biztos bő termést hoznak. Persze, nem feledkezünk meg arról sem, amit Kádár elvtárs a kongresszusi zárszavában oly szépen és figyelmeztetően fogalmazott meg: " A neveléssel és a képzéssel el kell érnünk, hogy az uj magyar ifjúság képes legyen megérteni azokat a célokat, amelyekről most a kongresszus határoz, és kész legyen azoknak a megvalósítására. Azt tartom - mondotta - hogy ennek legfőbb pedagógiai- receptje a megbízatás, a feladat, a munka* Mindenki tudja, még a kisgyermek is milyen boldog, ha az édesanyjától bármilyen csekély mnfec megbízatást kap és azt teljesíteni tudja. így és ezáltal nő, fejlődik a gyermek, még inkább a fiatalember. Bátran és bizalommal adjunk tehát feladatokat a fiataloknál:!" A szóbeli bevezetőben szögezzük le azt is, hogy ifjúságunk megértette az érdekében hozott határozatok, törvények célját, s magáévá tette az azokban foglaltakat. Úgy él, tanul és dolgozik, hogy eleget tehessen társadalmi kötelességének. A fővárosi ifjúságnak azonban van olyan rétege is, mintegy 15 ft, ebből a súlyosabb esetek 1-2 ft-ot tesznek ki, amelynek problémáival ma itt a tanácsülésen foglalkozunk. Ha csak két kézen is megolvasható lenne azoknak a gyermekeknek és fiataloknak a száma, akik fokozott segítségre szorulnak, akkor se lehetnénk közömbösek. De ennél lényegesen többről, mintegy 17 ezer fiatalról van szó. '7 M r _________________________________________________________-__________________- ---------------- J [ - 50/a -
