1975. június 3. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

221

f , Csikeszné elvtársnő munkáját mindenkor nagy szorgalommal, hivatásszerűen, felelősséggel és ereai..cnyesen végezte, mint a Buoapesti Pártbizottság titkára,és 19t>5 óta/í^Povárosi Tanács elnökhelyettese, fáradhatatlanul cs eredményesen dolgozott szeretett fővárosunk fejlődéséért, a főváros lakossága ellátásáért. Egész éle­tével, munkájával és na gatortásával bizonyította a párthoz, a szoci- elizmusj^epitő társadalmunkhoz való töretlen hiieégét. Munkatársai, beosztottjai mindenkor tisztelték, becsülték, szerették munkájáért, szerény és becsülendő emberi magatartásáért. Bejelentem a tisztelt Tanácsnak, hogy Csikesz- né elvtársnőt több évtizedes eredményes munkásságáért, egész élet­műve elismeréséül, nyugállományba menetele alkalmából a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa tegnap a Munka Vörös Zászló érdemrenddel tüntette ki. / Taps/. Ehhez a Tanács nevében is őszinte öröm­mel, tiszta szívből gratulálok. Csikeszné elvtársnő munkáj ára,széleskörű is- raeretire, nagy tapasztalatára(mint fővárosi tanácstagéra természete­sen továbbra is számítunk. T.sztelt Tanács! Javasolom, hogy Csikesz Jó- zeefné elvtársnő^elnökhelyettesi tisztségéből, végrehajtó bizottsági tagságától, valamint a termelési és ellátási bizottság elnöki funkri- > őjélóínyugdijbe meneteléire való tekintettel, saját kérelmére 1975 augusztue 1-i hatállyal mentse fel^^égyben jegyzőkönyvileg fejezze ki* elismerését és köszönetét eredményes munkájáért. » ' # Szavazás előtt szeretném megkérdezni, hogy a javaslattal kapcsolatban van-e valakinek kérdéee vagy észrevétele? /Nincs/. Akkor szavazásra teszem fel a kérdést. K^rem, hogy aki a javaslattal egyetért, szíveskedjék kézfelemeléssel szavazni. /Megtörténik/. V an-e valakinek ellenvéleménye? /Nincs/. Tartózkodott-e valaki a szavazástól? /Nem/. _ ?2 ■ ' "■■■ ' j

Next

/
Thumbnails
Contents