1974. november 1. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
110
j j A végrehajtó Bizottság határozatai egyidejűleg megfelelő utasításokat tartalmaztak a Pénzügyi Főosztály részéről szükséges előirányzat rendezésének végrehajtására, illetve a biztonsági tartalék elkülönített számlán való kezelésére* '■•gáy. b./ Az utólagos beszámolási kötelezettség teljesítése tekintetében,: A Végrehajtó Bizottság az SzIuSz - hatályosulás szempontjából vizsgált - rendelkezésében megszabott utólagos beszámolási kötelezettségét a Fővárosi Tanács szerveinek 03 vállalatainak év.', tor v te Ízesítéséről 03 gazdasági tevékenységéről szóló jelentéseiben, tel.iesitette. amelyeket a Tanács rendszeresen a tárgyévet követő évek júniusában tárgyalt meg. t Az előbbiekben említett jelentések /az un. "zárszámadások"/ mellett a Végrehajtó Bizottság az 1973. március 8-i tanácsülés elé beterjesztett azon jelentésben, amelyben az 1971-73* évi ciklus alatt végzett munkájáról számolt be, külön tájékoztatót mellé- Hclt_ a Tanács által átruházott hatáskörében végzett tevékenységéről * Ebben az SzMSz 13* §. /I/ bekezdésének pontjai szerint csoportosítva ismertette vonatkozó határozatai lényegét, igy a vizsgált időszakban hozott azon 1972. évi döntését .is, amellyel az 1971. évi pénzmaradványok felosztása iránt intézkedett. L M 3*/ A vizsgálatnak az SzI.ISz hatályosulás a szempontjából leszűrhető tapasztalatai a./ A vizsgálat előbbiekben már ismertetett tényszerű megállapításai alapján levonható az a következtetés, hogy a Végrehajtó Bizottság az SzMSz hatályosulása szempontjából vizsgált rendelkezéseivel összhangban jár el az átruházott hatáskör gyakorláséban*. mm ~ j i 1- 19 -