1974. október 1. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
115
figalmi műemlékek: szakszerű f ennt art ás óhoz és a nücmlékt áblák elhelyezéséhez szükséges előtervezesről.- Beszámolót vitatott meg a Végrehajtó Bizottság a Budapesti Húsipari Vállalat tevékenységéről, amelyhez a Mezogazdasáa-i és Élelmezésügyi Főosztály tett kiegészítő jelentést. Felkérte a VB a vállalat vezetőit, hogy - az olcsóbb árfekvésű élelmiszerek további forgalmazása mellett - a minőségi-húskészítmények termelését a főváros lakosságának jobb ellátása érdekében fokozzák, törekedjenek a választék bővítésére, növeljék az előrecsomagolt áruk arányát. Felhívta a figyelmet a hús éo húskészítmények minőségének javítására, valamint a higiéniai fejlesztés ütemterv szerinti pontos végrehajtására. Felkérte a vállalat vezetőit, fordítsanak továbbra is na^-y gondot a vállalat fejlesztésére, korszerü3itésáre. Felkérte a Mezőgazdasági ás Élelmezésügyi Minisztériumot, ho^y a tervezett célkitűzések ás fejlesztések ütemezett megválóéitására - figyelembe véve ^ az anyagi lehetőségeket - utasítsa az Állatforgalni és Húsipari Trösztöt, illetőleg szükség szerint nyújtson se~itsé’et a fejlesztések megvalósít ásóhoz. UtasioOtta a Kereskedelmi Főosztály vezetőjét, hosry vizsgálja meg a külső kerületek huscllátási helyzetét és javítása órdekó- | v ben o szükséges intézkedéseket tegye meg.- A Végrehajtó Bizottság megvitatta a IX.kér.Tanács Végrehajtó Bízotts-igának munkájáról szóló beszámolót, amelyhez a Szervezési, illetve a Terv ás Közgazdasági Főosztály adott kiei?észi- , to jelentest. Megállapította, hogy a beszámoló reálisan tájjá fel a kerület helyzetét, a Tanács ás szervei eredményesen végzik műnk ójukat, a kerület ellátottsága - sok tekintetben - a fővárosi átlag felett van. Felhívta a kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságát, hon-y tegyen intézkedéseket többek között a munka szervezettségének fí>koz~sáro, az ügyintézési határidők megtartására, az ügyintézés és az ügyvitel egyszerűsítés érc, a munkafegyelem javítására. Tegyen további erőfeszítéseket a tanácstagok tanácsülási részvételének javítása érdekében; a testületek a szakigazgatási szervüket általános tevékenységük!