1973. október 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

44

F ni bírságok részaránya. Mindez természetesen azt eredményezte, hogy csökkent a szabálysértési feljelentések, következéskép­pen az elmarasztaltak száma. Csupán súlyosabb, a társadalomra fokozottabb veszélyt jelentő ügyekben kezdeményeztünk szabálysértési eljárásokat. Ezt bizonyítja azt is, hogy az eljárások közül közel 60 vó-ot közlekedésrendészeti, 26 %-ot pedig a közrend, a közbiztonság elleni szabálysértések, mind pl. közveszélyes munkakerülés, garázdaság, vagy verekedés miatt folytattunk le. Megjegyzem, hogy a szabálysértési birságra vonatkozó munkájfnkat úgy irányitjjíuk, hogy a birság kiszabásában job- bán jusson kifejezésre a szabálysértéssel kapcsolatos arányos büntetés. Más szavakkal: nagyobb mérvű pénzbüntetéseket kell kiszabni ahhoz, hogy azok megfelelő visszatartó hatást vált­sanak ki. I A szabálysértések elkövetési okai között igen nagy szerepet játszik, a még fellelhető közömbösség, a szocialista együttélés szabályainak semmibevevése és nem utolsó sorban a * túlzott alkohol-fogyasztás. A közelmúltban kiállítás nyilt a Fővárosi Tanács be­mutató termében. Az itt látható képekről, összetört padok, ki­csavart fák, széttaposott virágágyak néznek szembe velünk. Meg- 1 tudjuk, hogy a fővárosban lo év alatt 37 ezer fát pusztítot­tak el, másfél millió Ft értékű gyepet tettek tönkre, évente több tízezer összetört utcai lámpát kell pótolni, számos meg­rongált telefonfülkét helyrehozni. ------------------------------------------------------------­I

Next

/
Thumbnails
Contents