1973. október 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
124
! I- 23 l sorban ez lenne a feladata - nem fogják ebben az ötéves tervben vállalásaikat teljesíteni. Ismeretes a Miniszter tanács nagy-jelentőségű határozata a népesség-szaporulattal és a többgyermekes családok helyzetének javításával kapcsolatban. Ennek végrehajtásában a Fővárosi Tanácsnak is nagyon komoly feladatai vannak és lesznek. Ez ötéves tervidőszakban óvóda-fejlesztési tervünket, mely háromszorosa az előző ötéves tervnek, valamelyest túl fogjuk teljesíteni, sajnos ez mind kevés. Különösen az uj lakótelepeken van nagy probléma, pedig mi nem is a normatíva szerinti l.ooo lakásra eső 8o# hanem loo férőhelyet építünk fel. Megállapítottuk, hogy pénzügyileg mintegy 4-5oo óvodai férőhely terven felüli építését tudnánk biztosítani, ehhez ké#« ' ri a Tanács hozzájárulását, valamint ahhoz is, hogy az újpalotai lakótelepen néhány lakást ideiglenes jelleggel átadhassanak óvodai célokra. Ezenfelül az idei lakástartalékokból mintegy 3o-4o, négy, vagy több gyermekes család részére lehet lakást biztosítani, természetesen a kerületi tanácsok javaslata alapján. Határozat : 124. a Tanács az 1973. évi beruházások állásáról szóló tájékoztatást tudomásul veszi. Egyetért azzal, hogy a IV. ötéves tervidőszakban terven felül mintegy 4-5oo óvodai férőhely épüljön; JZl< 1 '-iLaű-W* * i