1973. szeptember 14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
234
I gezett munkával fő igaz gat. ősé gunk nagymér tétben belől;/-'rolja a fővárosi lakosság életszínvonalának alakulását, a dolgozók hangulatát, x munkakedvét és végső soron a kedvező politikai légkör kialakulását." az a mondat ténymegállapításnak is helytálló, de úgy vélem, sokkal több, mint kijMenté: ,^agA- bán foglalja Tanácsunk és szakigazgatásunk hatósági munkájának nagyszerű programját éa mái, séger fe! elősrég^rzetét. uinek végrehajtása én megvalósítása jeles politikai cselekedet, nagyszerű műszaki bravúrok sorozata a korszerű szervezéstechnika vívmányainak felhasználásával. ..agyon jo gondolat, illetve gyakorlat az, amit a 1?. oldalon olvastam ennek a felelősségteljes munkának As eredményeinek propagálásáról és rsi örömmel Üdvözlöm az utolsó I előtti bekezdésben foglaltakat: "« lakosság tájékoztatása céljából a jelentősebb i munkahelyeken rövid ismertetést tartalmazó tablókat helyeztünk ki. a jövőben azonban törekedni keli a tábláknak az építkezés megindulásával egyt V időben történő kihelyezésére, x Fokozni kell azok tartalmi és esztétikai megjelenését."-.őst pedig engedjék meg, hogy egy súlyos gondunkat osz- szam meg önökkel ismét ráirányítsam a figyelmet egy sok * éve vajúdó problémánkra. Nagy-Budapest szüketésével a II. kerület falusias településekkel növekedett, akkor minden közmüvet nélkülöző úgynevezett peremrészekkel, mel, ok összterülete a belterü, letéyel egyenlő nagyságú. Azt lehet mondani, dicséretes, hogy a társadalom összefogásával azóta sok minden történt Peshidegkuton, Budaligeten, Adyligeten. a helyi pártszervezetek a tanács, a Hazafias Népfront és nsm utolso sorban a Zlb **w< £ — _ . . _ ^