1973. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

213

ciklusban* A párt és a koxmány egységesen képviseli azt, hogy Budapestet kiemelten kell kezelni* Tehát araikor arról esil: szó, hogy Fock Jenő vagy Németh Károly segítenek, akkor azt mond­hatják, hogy Fock Jenő és Németh Károly, mint a Politikai Bizottság tagjai, azt teszik, ami kötelességük, mint kommunistáknak, beosztá­sukból, párttagságukból és politikai bizottsági tagságukból eredően. Ha ezen felül tudunk tenni valamit, az kicsit' plusz munka, de azt tesszük, arait a párt és a kormány elhatároz. A Fővárosi Tanács elnöke abban a szerencsés helyzetben van, hogy részt vesz a koxmány ülésein. Szerencsés abból a szempontból, hogy jobban látja a nagy összefüggéseket, az őrszá­ró gos összefüggéseket. Van egy kis hátránya is ennek - néha atérzen -, hogy sokkal többet hall a kormány gondjairól, az üres kasszáról, nera lehet adni, elmondjuk szokszor és nehezebb neki kérni, mint az olyan tanácselnöknek, aki nincs jelen a kormány ülésén. A szerénysé­get és a megértést a kormánnyal szemben igen nagyra becsülöm, ugyan­akkor örülök, hogy a Fővárosi Tanács vezetője részt vesz még az üres kassza mellett is a főváros legdöntőbb kérdései megoldásában. A párt intencióinak, útmutatásainak megfelelően a kormány igyekszik segiteni. Azt hiszem, ha ebben a teremben feltenném a kérdést, hogy melyei: a legfontosabb kérdései: Budapesten, amelyeket meg kell olda­ni gazdasági szempontból, sok vita nem lenne, egységesen megszavaz­nák, hogy a lakás é-s a közlekedés. De ha ezt a kettőt megszavaznák, és további kérdésként feltéve, hogy milyen problémák vsainál:, jönné­nek a többiek, amelyek országosan ugyan úgy problémák, mint Budapes­ten. Az előbbi kettő a legnagyobb probléma az egész országon belül, a lakásépítés és a közlekedés. LIenet közben, ebben az ötéves tervben s> /? 1 - 37 -

Next

/
Thumbnails
Contents