1973. március 8. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
147
; -13 be: annak ellenére, hogy központi irányelveket ebten az évben nem kapunk, mindenféle várakozás, tétlenség nagy hátrányokkal jár. • * na lehetséges, még az idén szükséges elkészíteni és jóváha, ;ni az 7. ötáv=s terv irányelveit, és annak alapéin az előkészítő munkát teljesíörüvá kell tenni. De addig is keményen kell dolgoznunk,főleg a lakásépítés folyamatosságának fenntartása érdekében, az e- lőkészitásben. Mindezeket a feladatokat eredményesen csak a szocialista demokrácia fejlesztése utján lehet megvalósítani. A Tanács és a Végrehajtó Bizottság tevékenységében a beszámolás időszakában jelentősen kiszélesedett a szocialista demokrácia követelményeinek megfelelő tevékenység és műnkamódszer. önmagában az a tény, hogy a Tanács és a Vb munkáját a X. kongresszus határozatainak, valamint az uj tanácstörvényben foglaltakarnk követelményeinek meg*/ felelően végeztük - mint ahogy a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának vizsgálata is megállapította - egyúttal bizonyítéka is a szocialista demokrácia kiszélesedett alkalmazának. A testületi m hatáskörök kimunkálása és elválasztása, a főváros életét meghatározó minden fontos kérdésnek a Tanács és bizottságai elé terjesztése, e Tanács határozatainak végrehajtása, döntéseinek fokozott figyelembe vétele a Vb munkájának megszervezése során: a d?rr. -/krác;ia ej vénei' egyre jobban fokozódó érvényesülését mutatja. ► De ezt igazolja az ia, hogy a Vb az utóbbi időben nagyobb figyelme fordított arra, hogy fontos kérdésekben a különböző t'rsadelmi szervezetik, tanácsi bizottságok, valamint a kerületi tanácsok és Vb-ik véleményét előzetesen kikérje, egyeztesse, és mindamellett fokozza a testületi és személyi felelősség érvén esitését. « Nagy gondot fordított - aminek gyümölcsei mindinkább kezdenek beérni - az apparátus és a ?i» alá rendelt intézmények vezetőinek //, _ j——^ ___ i ____