1973. január 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

319

s ff 4 szocialista brigádol iák és e,Tv'neknc is, ;.in hízóknak, akik i ' ­város fejlesztését, bölcsődék, óvodák építését és más, a I íváros életével összefüggő feladatok megvalósitását szivügviiknek tekin­tik, messzemenőig támogatják és segítik. Gondolom, hogy ezt a ja­vaslatot elfogadhatja a tisztelt kanács, mert teljesen indokolt és reális ilyen köszönettel fordulni hozzájuk, nemcsak azért, amit eddig tettek, hanem a jövő szempontjából is. Köböl tÍvtárs észrevételeivel a lényeget tekint­ve, nagy többségével 'egyetértek. Javasolom, hogy a tervezéssel kap­csolatban tett javaslatait hasznosítsuk íz 7. ötéves terv ?lőkészi- tcse t sorén. Természetesen úgy, hogy a központi el írásokat mesz- szemenőlég figyelembe kell venni, ázzál összhangban lévő javasla- tokát lehet tehát elfogadni. Ilyen többek között a kettős lakasar témájáról szóló javaslat. Előterjesztésünkben is kettős lakásár . * szerepel, nettó és bruttó lakásár. A következő ötéves terv idősza­kában csak akkor tudjuk megcsinálni, ha a szükséges adatokat a rendelkezésünkre bocsátják, többek között például azt, hogy milyen mértékben fog emelkedni a terv ahhoz képest, ahogy most számoljuk. Ii magunk nem tudjuk kitalálni, hogy 1 .•76-tól kezdve az árak eset­leg fognak-e, és milyen mértékben fognak emelkedni. be elvileg egyetértünk Köböl elvtárssal, da mód s lehetős'g van rá, akkor kettős árakkal számolunk. /-.mi az 7. ötéves terv vonatkozás'bán felvetett javaslatokat illeti, az ipari szanálásokkal összefüggésben; ezt is el tudjuk fogadni akkor, ha tervezési előírások lesznek rá, és kü- “ lön alapokat kapunk rá. De ezzel az ötéves tervvel kapcsolatban je­^ leztük az OT-nak is, a ? -nek is, - GB előterjesztést is készítet­tünk rela -, hogy a fővárosnak ipari szanálásokra nincs elegendő ■ 9 4 .

Next

/
Thumbnails
Contents