1973. január 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
309
, I> p. asz . . , kezeti nagyáruház pénzügyi fedezetének : őst iár konkrét volta módot nyújt arra, hogv a terv valóra válásában bizzunk és valóra | váltásának választóink igényelhető aktiv közreműködésével mi ma» . 4 vettek e terv felülvizsgálatában, és akik módot nyújtottak ahhoz, hogy e programot előremutatónak, alapos munkának 'rtékelhetjük. | Felmerültek ugyan nálunk is olyan, már most is égető problémák, mint a gellérthegyi víztároló 5pitós«. nek időbeli eltolódása, „ terv szerint 1973-ban elkezdik ugyan, de 1977. évi befejezése, I vagyis a négy évi időtartam egy ilyen fontos, 213 milliós nagvságrendü munkánál szerintünk tulnyujtott, további felülvizsgálatra, illetőleg befejezéséne) előbbrehozatalára szorul. Egész Dél-Buda jobb vízellátása végett ezt indokoltnak, szükségszerűnek tartjuk. Kerületünk lakait, természetesen tanácsunkat > • is, számos vállalatunkat és az átutazó iskolás és dolgozó tömeget nagyban érinti a Fehérvári ut jelenleqi helyzete. A bontás igen nagy szakaszon megtörtént, de maga a közmű és útépítés r>Ar hónap óta stagnál, mintha teljesen leállt volna. Ug a Soroksári utón vagy a 11-es utón fele szélességben van közlekedés, addig itt, a , budapest-pccsi, tehát a 6-os útvonalon áldatlan állapotok uralkodi nah, és hosszabb szakaszokon még a közvilágítás is hiányzik. Ezzel kapcsolatban merült fel valamennyiünkben az a kérdés, hogy indokolt volt-e a kezdés, ha ilyen a folytatás?! A Fehérvári ut kiépítése szorosan csatlakozik a Körtér renlezéséhez is, amely sajnos, « a következő ötéves tervre marau. íemé1jdk, hogy kezdésként a legi elejére. Addig is azonban vizsgálni kellene annak lehetőségét,hogy legalább fele szélességében ezen az utón is intenzivebb munka inI _____