1972. december 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
263
öí szefoglalóan Art4kelte a budapesti közművelődés helyzetét és megjelölte azokat a feladatokat, amelyeket a cudapesti közművelődés terén alapvetően és elsősorban a munkásság és a fiatalság köriben meg kell oldanunk, befolyásolta Ás elősegítette a főváros elé terjesztendő jelentésünket az, hogy két évvel ezelőtt vagy több mint két évvel ezelőtt az országos népművelési konferencia a magyar közmuvelődésügyről jelentős elhatározásokat hozott nyilvánosságra, olyan elvi döntéseket és a közművelődés jövőbeli fejlődésének koncepcionális problematikéjét is felvázolta, amelyek a közmüvelo- aésűgy, e sajátos terület átmeneti gyengeségeit, útkeresését, illetve az uj körülmények közötti korszerűsítés feltételeit is tartalmazzák, egyrészt 4ltalánosságban, elvi vonatkozásban, másrészt e népművelési konferenciát követően két olyan jelentős közművelődési területen megrendezvén az országos konferenciát, mint a könyvt4rügy éa a közművelődési otthonok, megjelölve mind a magyar könyvtárügy, mind a közművelődési otthon hálózat jövőbeli tevékenységét - természetesen mindez főbb megállapításait és követelményeit tekintve a főváros intézményhálózatára is érvényes és meg- 3 jelöli a mi tov4cbi feladatainkat is. Ha mindezek után jelentésűnkhöz néhány kiegészítést fűzik, teszem ezt elsősorban azért, hogy a tanácsülés elé terjesztett jelentésűnknek a főváros közmüvelődés4re gyakorolt jelentőségét aláhúzzam. Ha ugyanis úgy közeledünk a főváros közművelődéséhez, hogy milyen méretű a fejlődés, a lakosság milyen rétegei vesznek részt a főváros közművelődésének különböző aktív vagy passzív folyamatában, ha az elért eredmények szemszögéből közeledünk a helyzet ércékeléséhez, akkor . . ICl '- 8 -