1972. február 8. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
173
> csoportosítást engedélyezze, s a pénzügyminisztérium a maga törvény adta hatáskörében ehhez az átcsoportosításhoz már hozzájárult. Tergünk előirányoz a feszültségek enyhítése vagy a pénzügyi egyensúly megteremtése érdekében 159 millió forint hitelt, ebből 90 millió forint az áthidaló jellegű hitel, és ezt a nitelt igénybe kívánjuk venni résziben az OTP-tői, részben pedig egyéb szervedtől. A lakásértékesítés volumene eredetileg 200 lakás volt, a pénzeszközök kitermelhetősége érdekében ezt a 200 lakást a Végrehajtóbizottság felemelte 300 lakásra, ennyit fogunk tehát a megtermelt lakásmennyiségből értékesíteni. A pénzügyi egyensúly megteremtéséhez járult hozzá az is, hogy az 1972. évre tervezett bevételi forrásokat - legyen szó akár a fejlesztési alap, akár a költségvetés fórrá Fairól - módszeresen végigvettük, é6 tulajdonképpen azt kell mondani, hogy minden bevételi forrást feszitet- í ten és az 1971» évi tényszámokhoz képest megnövelt mértékben terveztünk meg. Ennyit t. Tanács azokról az intézkedésekről, amelyeket a feszültségek részbeni és teljes felszámolása érdekében a javaslat tartalmaz. Most pedig legyen szabad szólnom azokról a döntésekről és ajánlásokról, amelyeket a Végrehajtóbizottság múlt heti tárgyalása során a tervvel és a költségvetéssel kapcsolatban hozott. Tájékoztatnom kell a t. Tanácsot arról, hogy a Végrehajtóbizottság végső soron pozitiven értékelte a tervet. A részleteket illetően döntéseket is hozott. így például a tervben még az szerepel, hogy a komplex lakásépités keretén belül 350 óvodai férőhely létesül, ezt a Végrehajtóbizottság kevésnek találta, ^ sn _______________________ _ _____ ■ |- 14/b -