1972. február 8. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

141

I ________ ' 1 \ ■ 5‘ , - Közlik a résztvétcli szándékukat a közös kiállításon és annak tartalmára vonatkozó elgondolásaikat.- Budapest Főváros Tanácsa a kiállítás terjedelmére és tematikájára vonatkozó koordinálás érdekében a kapott tájékoztatások birtokában informálja valamennyi európai fővárost.- 1972 március végéig a fővárosok megkapják Budapest tanácselnöke bevezető előadásának szövegét a találkozó hivatalos nyelvein.- Az előadásokra vonatkozó bejelentések ismeretében Budapest elkészíti a találkozó végleges programját.- A résztvevő fővárosok vezetőinek előadásai könyvalakbar is meg­jelennek. Ezzel kapcsolatban az az álláspont alakult ki, hogy akik előadásaikat készek előre Írásban megküldeni, azok ezt 1972 junius 1-ig megteszik. Az Írásos anyagok terjedelme kb. 2o oldal, i ezen felül mintegy 4 oldal áll rendelkezésre az illusztrációs anyag elhelyezésére. A rendező főváros, Budapest előkészíti a könyv megjelentetését 1973-ra.- A beérkező előadásokat Budapest Főváros Tanácsa négy nyelven 1 . V folyamatosan megküldi a fővárosoknak, hogy azokat c delegációk még Budapestre érkezésük előtt áttanulmányozhassák. A megbeszélésen résztvevő küldöttek egybehangzó véleménye szerint a megbeszélés elérte célját, a sikeres találkozóhoz megvannak a j I kedvező feltételek. Egyes fővárosok küldöttei üdvözölték azt a lehetőséget, hogy módjuk nyilt Budapesttel hivatalos kapcsolat megteremtésére. Valóban az előkészítés során már több olyan főváros­sal alatcult ki Budapestnek kapcsolata, amellyel korábban nem volt, több fővárossal pedig a munka során az együttműködés net erősödött, aktívabbá vált. A megbeszélések légköre mindvégig nyilt, ssivélyes { 1 és őszinte volt. Megállapítható, hogy a fővárosok vezetőinek össze­hívása c centenáriumi események kapcsán helyes kezdeményéé voli. . / T'íív Uj /U ff M|--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------:—

Next

/
Thumbnails
Contents