1971. július 13-14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
641
Nagyon meggondolandó ez a kérdés azért is, mert járási és negyei szinten nagyon szép, funkcióban is európai szinvonalon álló kórházak sora jön létre, mint például Cegléden és Vácott, ahol egy ágy körülbelül 500 ezer forintba kerül. A X pécsi klinikán, ahol egyetemi oktatási célokat is figyelembe kellett venni, 400 ezer forintba került egyágy. Ki kell tehát alakítani azt a reális tervszámot, amely a hitelességet és a biztonsagot mutatja, és ha megvan a forintfedezet, az hozza is az előirányzott ágy számot. Itt egy pillanatra megállnák, mert nemcsak kórházat kell építeni, tehát falakat, közfalakat, stb., hanem a kérhá működtetéséhez korszerű technika is kell. A technikai-tudományos forradalom a gépesítés vonattozásában is , a gyógyitásbaa is olyan váltojfzást hoz, amely ugyanakkor a mostani tervszámokban nem tükröződik. Köböl elvtárs kifogásolta^xkagy a harmino és egynéhány millió forint körüli előirányzatot, ameliyhez különböző oldalakról jön még vaiami. Hatvan és egynéhány millióval lehet számolni öt év alatt a teohnikára. Milliárdos beruházás és / technikai fej- lesfitésnefe lesztésre annak 5-6 százaléka: inkább csak a falakat, fa mint a belső tartalmat jelenti! Márpedig korszerűen gyógyítani korszerű technika nélkül nem Tdíet, annál kevésbé, mert az iparban ( az épitkezés és a technika körülbelül ag 1:1. Az egészségügyben azt 1:1?! Ki sem merném mondani! De kx igen, hogy ezzel a számmal a harmadik ötéves tervhez képest is lemaradunk. CU # jmmam — V ,I4>4*W 3 105.