1971. július 13-14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
624
Ha a létesítendő családi házakkal együtt a tervezett 91 ezer lakás felépítését vesszük alapul, akkor ebből körülbelül 49 ezer 700 lakást munkáskerületekben terveznek felépíteni, amely az összlakásszámnak 54 százaléka. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a tervezett lakásoknak több mint fele kilenc munkáslakta kerületben ál épül, amely a huszonkét kerületnek csak 43 százaléka, akkor az 54 százalékos megoszlási arány igen pregnánsan szemlélteti a gyárnegyedek fejlesztését, a reális várospolitikát, a munkáskerületek lakossága életkörülményeinek jelentős javítását. Szükebb hazámról, Csepelről szólva ki kell emelnem, hogy a városközpont rekonstrukciójának második-harmadik ütemén belül felépítendő 1894 lakás, továbbá a csepeli nagyüzemek támo- gatásávallétesitendő 400 társasház: olyan imponáló előirányzat a harmadik ötéves tervben megvalósult 810 lakással szemben, amely minden csepeli dolgozót bizakodással tölt/het el. Az impozáns számok tükrében azonban némi keserű szájízzel kell visszagondolni arra, hogy a dsepeli városközpont megkezdett II. ütemének épitése a XX harmadik ötéves terv utolsó két Noha a/ évében szünetelt. % területi tanáos 1 áfclé— szanálással megfelelő ütemben és kellő időre gondoskodott az építési területről/, az üres terület hiába várta az épületeket, ügy vélem, , hogy a negyedik ötéves tervben ennek nem szabad megismétlődnie. A harmadik ötéves tervben megkezdett II. ütem befejezését a xegyedik ötéves terv előirányozza ugyan, a III. ütem realizálása azonban gazdasági-műszaki vonatkozásban még késlekedik. A beruházási program tudtommal még nem terült jóváhagyásra, igyaz | a veszély fenyeget, hogy a II. ütem befejezése után a III. ütem | megkezdését el kell majd halasztani. Nehéz lesz ezt a lakosságnak újra megmagyarázni. Az uj lakásokra váró csepeli lakosok nevében A tt ‘ •-'** . ' 91.