1971. január 26. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

42

-------­► I VI. IPARKITELEPITÉS ÉS BERUHÁZÁSI KOORDINÁCIÓ Iparkitelepités A Gazdasági Bizottság 10.108/1969. /II.15./ sz. határozata - töb­bek között - arra kötelezte a Fővárosi Tanács VB elnökét, hogy az 1971- 75. évekre előirányzott iparkitelepitések programjára, valamint az e célra igénybevehető állami támogatás /iparkitelepitési alap/ nagyság­rendjére vonatkozóan összefoglaló jelentést készítsen. A jelentés elkészítése során az érdekelt minisztériumokkal és más országos hatáskörű szervekkel, valamint megyei tanácsokkal, továbbá a kitelepülő vállalatokkal - az iparkitelepitések végrehajtásának a negye­dik ötéves terv irányelveiben megjelölt iparfejlesztési koncepciókkal történő koordinálás érdekében is - egyeztetéseket folytattunk. A Gaz­dasági Bizottság a jelentést megtárgyalta, elfogadta és megfelelő ha­tározatokat hozott, valamint megállapította az iparkitelepitési alap éves ütemét, amely szerint 1971. évre 160 millió Ft áll e célra rendel­kezésre. A kitelepülő vállalatokkal történt előzetes megállapodások figye­lembevételével a mellékelt /19.sz./ táblázatban adunk tájékoztatást az iparkitelepitési alapból 1971. évben esedékes juttatásokról. , A Fővárosi Tanács IV. ötéves előzetes tervjavaslatában és annak mellékletében részletes ismertetést adtunk e tervidőszakban végrehaj­tandó iparkitelepitési programról. A IV. ötéves terv végleges javaslata fogja tartalmazni a központi területfejlesztési alap felhasználásának és a területi iparfejlesztés egyéb szabályozóinak megállapításáról meg­jelent 1/1970. /XI. 15./ OT-PM sz. együttes rendeletben foglaltak fi­gyelembevételével megkötött iparkitelepitési szerződések alapján a IV. ötéves terv erre vonatkozó részletes és végleges programját. E szerző­dések megkötésére 1971. I. negyedévében kerül sor.-33- ‘iZ |M _ - - - - -—^

Next

/
Thumbnails
Contents